Az én apukám fiatalsága teljében rendkívül népszerű volt a nők körében. Nem feltétlen azért, mert annyira jóképű volt, hanem, mert meglehetősen jó dumával rendelkezett és jó humorral áldotta meg az élet. Persze önbizalma is elég sokat nyomott a latba. Na meg az, hogy két nővére van, szóval elég jól ismeri a női nemet gyermekkorától kezdve.
Nagyon sok szép nő futott utána. Láttam közülük egyet-kettőt és néha meg is lepődtem, mit láthattak benne azok a ragyogó nők? Ő mégis mindig azokért volt igazán oda, akik nem omoltak rögtön a nyakába. Mint minden igazi férfi jobban kedvelte az olyan „zsákmányt”, akiért meg kellett küzdenie annál, amiért csak a kisujját kellett nyújtania. Anyukám azt hiszem a nehezen megkapható zsákmányok mezőnyét magasan verte. Olyan szinten nem foglalkozott apukám próbálkozásaival, hogy egy-egy történet meghallgatása után, már én is megsajnáltam a pórul járt félt. Előfordult, hogy apám 67 km-t kerékpározott, azért, hogy édesanyámat meglátogassa (bejelentés nélkül). S bár mindenki mondta a családban anyukámnak, hogy engedje be, ő azt mondta, nem hívta, szóval apukám szépen hazabiciklizhetett.
Valószínűleg az ilyen és hasonló húzásokat követően, én, apukám helyében nem foglalkoztam volna többé anyámmal. Ő azonban olyan szerelmes volt, mint a nagyágyú és persze a hiúsága sem hagyta, hogy valaki vele így bánjon. Kitartásának mértéke, (miután én létezem), azt hiszem egyértelmű. A hős elnyerte a lányt és boldogan éltek egy darabig együtt….
No persze miután mégis csak egy nőimádó férfiról van szó, nem túl meglepő, hogy néhány év után, újra kezdődtek nő ügyei. Csak annyi különbséggel, hogy azt már titokban kellett csinálnia, lehetőleg a nagyközönség bevonása nélkül. Sajnos azonban nem válogatta meg mindig túlságosan körültekintően a nőket. Ugyanis nem egyszer előfordult, hogy mikor vele voltam, előkerült a semmiből egyikük, másikjuk. Az én gyermeki szerető szívem persze rögtön szimatolt is valamit a levegőben. Vagy azért, mert túlságosan mézes-mázasok voltak velem a nők, vagy azért, mert apám viselkedését éreztem furcsának. Valószínűleg azonban, ezt tudatosítani nem tudatosíthattam magamban, mert bár híresen locsi-fecsi kisgyerek voltam, anyámnak ezekről a találkozásokról sohasem szóltam.
Annak ellenére sem, hogy apám iránti rajongó szívemet, olykor a féltékenység mardosta. Mi az, hogy azzal az idegen nénivel ilyen kedves az én apukám? Miért nem velem foglalkozik?– gondoltam magamban. Persze aztán apám mindig kapcsolt is később (legalábbis úgy sejtem). Mert bármennyire is haragudtam rá, mégis a cinkostársa maradtam továbbra is. Olyannyira, hogy külön kódunk volt arra, ha valami „csak a mi kettőnk titka” volt. Igaz, a kódunk túl nyílván való volt, így majd mindig lebuktunk. Imádtam, így igyekeztem mindig a kedvében járni. Persze a sokadik lebukás után, szüleim elváltak, én anyukámhoz kerültem, s azért, mert apu „egyedül” maradt, nagyon sajnáltam.
Ő volt a bálványom (tudom ez nem újszerű egy kislánynál) és én bűntudatot éreztem, amiért nem lehettem vele mindig. Igyekeztem hát elnyerni figyelmét, olyan dolgokkal, amikkel még több közös időt tudtam vele együtt tölteni. Így kezdtem el focimeccsekre járni vele is ki a stadionba, na meg természetesen ezért lettem Fradi drukker, bár sokáig azt se tudtam, hogy miért ellenség az UTE és a Fradi. Talán az is, hogy egy kivétellel csak férfi barátaim vannak (barátságról beszélek), is valahonnan innen ered. Mert mindig azon voltam, hogy őt megértsem, így aztán törvényszerűen a fiúkkal találtam meg mindig a hangot jobban, kiskoromtól kezdve.
Sok-sok éven adták át a kilincset a nők egymásnak apám életében. Voltak olyanok, akik lehettek volna élete új szerelmei is, de ő másképp döntött. Miután felnőttem is, még találkoztam egyikük, másikjukkal. Voltak közöttük szépek, kedvesek, elvált gyerekes anyák, sőt nem egy olyan is, aki apámnál 10-20 évvel fiatalabb volt. Minden jel arra mutatott, és én szurkoltam is érte, hogy előbb-utóbb, lehorgonyoz egy jóra való nőnél. Ez azonban nem történt meg soha, pedig, alkalom adódott rá életében elég sűrűn. Csak nagy sokára értettem meg, hogy azért nincs élettársa, mert kötöttségek nélkül akart és akar még mindig élni. Senki máshoz, csakis önmagához tud hűséges lenni, s minél idősebb, ebből már nem fog engedni. Sok nő azt hitte megváltoztathatja, de persze ez sosem valósult meg. Még akkor sem, mikor apukám halántéka őszes lett, belépett hatvanasok táborába és most már igényelné, hogy legyen körülötte mindig valaki. Ám lelke, mely örökifjú maradt, s az esze is, a múltban élt élet után hajtja őt még mindig. Lassan, csak sokára fogadtam el, hogy ezt az életet választotta, szerető társ és nyugalmas lét helyett. Szeretőm őt, szóval elfogadtam, hogy ez van, ő egy ilyen férfi. És én csak azt remélem, tényleg ez az életforma az, ami a legjobb neki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: