Férfi szamurájokról, már mind hallottunk. A női szamurájokról ellenben nem sokat tudunk. Pedig léteztek, még hozzá elég hosszú időn keresztül. Jeleskedtek harcművészetekben, részt vettek háborúkban, sőt, egyikük a legenda szerint egy császárnő volt, aki bátorságával és harci képességeivel meghódította Koreát is.
Az onna-bugeisa kialakulása
Az onna-bugeisa jelentése: a harcművészetek női mestere. S ahhoz, hogy elindítani tudjuk, e történetet róluk, egészen vissza kell nyúlnunk a feudális Japánig. Oda, ahol e harcos nők a bushi (szamuráj) kaszthoz, vagyis a felső osztályhoz tartoztak. Abba az időben, amikor a férfi szamurájok mellett harcoltak, hogy együttesen meg tudják védeni otthonaikat.
Persze felemelkedésük oka igen prózai volt. Valaha az időszámításunk kezdetén meg kellett a nőknek védenie faluikat a betolakodóktól. Főleg akkor volt erre szükség, mikor a férfiak nem voltak otthon (mert elmentek vadászni, halászni, vagy sokáig távol voltak). S bár nem volt gyakori látvány, hogy egy nő harcoljon, megtették, ami tőlük tellett, pedig nem volt más szerep igazán szánva nekik ez időtájban, mint mindenhol máshol is a világban…
Harcmodor és Kiképzés
Ennek ellenére a szükség törvényt bontott. Így elkezdték a nőket kiképezni a fegyverek használatára és a harcművészetekre. Megtanultak bánni a ko-naginatával (a feudális Japán szamurájainak egyik harci fegyverének női változatával), a kaikennel (kétélű tőrrel) és a tantoval (késsel) is. Ezeket a fegyvereket ugyanis könnyebben tudták a nők használni és elrejteni, mint azokat, amiket a férfi szamurájok használtak (kardok, lándzsák).
Arról nem is beszélve, hogy a ko-naginata tökéletesen alkalmas volt a lóháton történő harcokhoz, hosszúsága és pehelysúlya miatt. A kaiken ezzel ellentétben a közelharcokban tett jó szolgálatot, ahol behatárolt volt a mozgástér. Egyébként ez a fegyver volt az, amit használtak a tradicionális harakirire (öngyilkosságra) is, amikor a szamuráj vagy szamuráj nő szégyent hozott a családra.
Ezek voltak azok a fegyverek is, amelyekkel elkezdték trenírozni a lányokat minden iskolában az Edo korszakban aztán.
Harcművészetek terén a korai időszakban a Tantojutsu ismeretét sajátították el. S miután képességeikkel és tudásukkal bizonyítottak, elnyerték az otthonuk és családjuk professzionális védelmezőjének kijáró tiszteletet.
Dzsingu császárnő legendája
Az első női szamurájról időszámításunk szerint 200 körüliről vannak adatok. Dzsingu császárnő 169-269 között élt, s miután férje meghalt, ő vezette harcosait a Korea elleni hódító hadjáratba a legenda szerint. Akkor, amikor még egy nő nagyon nem volt megszokott a harctéren. Az biztos, hogy rengeteg japán nőt inspirált története akár igaz, akár nem. Annyi bizonyított, hogy valóban két évszázadon keresztül Korea Japán megszállása alatt volt. Ám, hogy tényleg Dzsingu vezette e halálmegvető bátorsággal a japánokat akkor, már soha nem derül ki biztosan. Mindenesetre nem csak a japán, hanem a koreai hagyomány is szót ejt róla.
1881-ben ő lett az első nő, akinek képe (legalábbis feltételezetten róla készült portréja) rákerült egy papírpénzre.
Tomoe Gozen
1180-1185 között két uralkodó klán között dúlt háború. Egy könyvben meg is emlékeznek a félelmetes harcos nőről, Tomeoról, aki híres volt szépségéről, intelligenciájáról és harci képességeiről. Kitűnő íjász és lovas volt, mestere a katana (szamuráj kard) forgatásának, ráadásul jó politikusnak is bizonyult. A maga idejében ő volt a legnagyobb szamuráj (nő), aki bátorsága által szerte Japánban ismert lett. A klánjának vezére, mindig Tomeot mutatta be első számú tábornokaként.
Hagaku Gozen
1201-ben egy másik bátor harcos szamuráj nő is helyet követelt a japán történelemben. Hagaku vezette unokaöccse mellett a csatába 3000 emberét a Torisakayama erőd védelmére. Az ostrom része volt annak a felkelésnek, amely meg akarta dönteni, az akkori uralkodókat, a Kamakuro klánt. Sajnos az ellenség több mint háromszoros túlerőben volt, hozzájuk képest, így az erőd, amit Hagako társaival védett, hamar elesett. Ugyan a nő megsebesült a harcok során, de annyira lenyűgözte bátorságával és harci képességeivel az ellenfelet, hogy a harcosok közül néhányan el akarták aztán őt venni feleségül.
Hanyatlás és a női szamurájok utolsó felemelkedése
A 15.-17. században az onna-bugeisa szerepe megváltozott Japánban. A nők ismét a háztartás és gyereknevelés szerepére voltak csak alkalmasak. A férfi szamurájok is a harcos lét helyett, vissza lettek minősítve egyszerű bürokratákká, akik a császárt szolgálják. Ez egészen így ment a 17. század közepéig. Akkor jött el a pillanat a női szamurájok számára az utolsó kivirágzásukra.
Az utolsó feudális japán katonai szövetség ekkor alakult meg. Ismét a szakképzett fegyverforgatásra került a hangsúly, amely kemény kiképzéssel párosult. Nem csak a férfiakat, hanem a nőket is befogadtak ide. Így hamarosan a nők ismét a faluk és klánok védelmező szerepkörében jeleskedhettek.
Nakano Takeko
A kései 18. századi császári udvar megszegte szabályait, s női harcosokkal is védte magát. A magasan képzett Nakano Takeko lett a női osztag vezetője, aki rendkívüli intelligenciájáról a ko-naginata forgatásáról, és a harcművészetek mesteri űzéséről volt ismert. Nakano csapatát önállónak tekintették és Joshitai-nak nevezték, vagyis női hadseregnek. Együtt harcoltak a férfi szamurájokkal az Aizu csatában is, s ahol végül számtalan híres szamuráj megölése után Nakano szívébe egy golyó fúródott és meghalt.
Utolsó leheletével arra kérte húgát, hogy fejezze le őt, hogy az ellenség ne vihesse el fejét trófeának. Fejét egy fenyőfa tövénél égették el Aizu Bangemachi szenthelyén, a tisztelet jeleként.
Ennek a csatának a vége volt a Meidzsi-restauráció periódusának kezdetét jelző mozzanat (a demokrácia kezdete Japánban), amely az utolsó feudális katonai szövetség végét jelentette, a női szamurájok bukásával együtt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: