Olyan világot élünk, amikor mindent és mindenkit kritizálunk. Ítéletet mondunk a felett, akinek túl alacsony vagy túl nagy a testsúlya például. Presztízskérdésnek számít ma az, ki milyen külsővel rendelkezik. Az alapján mondunk valakiről véleményt, hogy mennyire karcsúnak vagy éppen kövérnek látjuk magunkhoz képest.
Állandóan másokkal vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy magunkba néznénk. S ezáltal egyre gyakoribb jelenség a body shaming vagyis a testgyalázás.
Mindennek oka persze az, hogy mi sem vagyunk magunkkal kibékülve, s ezért „jól esik” másokat lehúzni valamiben, hogy egy kicsit jobb kedvre derüljünk. Az, hogy ezzel milyen sebeket ejtünk vagy mélyítünk el a kritizált félen, nem számít, mert az már nem a mi dolgunk…
Nem véletlen, hogy éppen ezért a bántalmazottakra már külön iparágak épültek fel. Mert példának okáért a túlsúlyosak bizony egy nagyon érzékeny réteg, akiknek száma egyre nagyobb, és most nem azokról van szó, akik hormonális betegséggel küzdvén vannak elhízva, mert az más lapra tartozik!
A „csak” túlsúlyosok száma jó ideje beteges méretet öltött a világ egyik részén, míg máshol még mindig az éhínség fenyeget…
S nem elég, hogy nem tudnak megbirkózni saját gyengeségükkel, még csak a társadalom sem segít nekik, hogy egészséges énképük (vagy testképük) legyen. Éppen ezért nem meglepő módon, azok, akik genetikailag túlsúlyos családból származnak, azok egy része fennen hirdeti, hogy ők jól érzik magukat a bőrükben (ami legtöbb esetben nem igaz) sőt, le is nézik a hozzájuk képest „véznákat”.
Bántásért, (kritizálásért) bántás jár… S egyes iparágak erre még rá is tesznek egy lapáttal…
Ilyen az is, hogy a plus-size méretű hölgyeknek már külön szépségversenyek indulnak. Ünneplik a túlsúlyosok egészségtelen életmódját, csak éppen nem mondják ki nyíltan… Hiába vannak az olyan kampányok, amelyek arra ösztökélik a nőket, hogy vállalják és szeressék testüket, ami a helyes irányba vinne, ha közben a divatvilág is felkarolja a plus-size méretű nőket. Pedig mindenki tudja, hogy ez az iparág mindig is az egészségtelen kinézetet preferálta…
Sem az anorexiás, sem a plus-size modellek nem az egészség mintaképei. Mégis képesek „büszkén” vállalni a testüket a nagyközönség előtt. (Bár az esetek 80%-ban kiderül, hogy szenvednek ők azért, hogy úgy nézzenek ki, ahogy elvárják tőlük, sőt, a plus-size méretűeknek is kell bizony sportolni, diétázni stb.)
Meg lehet kövezni érte, de én úgy gondolom normális esetben nem biztatni és támogatni kellene azokat, akik komoly betegségeknek vannak kitéve túlsúlyuk, vagy éppen kórosan alacsony testsúlyuk miatt, hanem ösztökélni a normális testsúly elérésére és az életmódváltásra.
Az, hogy a világ egy része ünnepelteti a kórosan sovány vagy éppen komoly túlsúllyal rendelkező nőket, deformált és beteg világot takar, én úgy érzem.
Az, ha valaki beteg és azért akkora a testsúlya, amekkora, az más lapra tartozik, s ezért az ő esete merőben más. Igaz, azért az őt is érinti, hogy túlságosan is felületesek lettünk az utóbbi időben. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a külcsínnek, mint a belbecsnek, aminek nagyon rossz vége lesz, ha így haladunk. Már egy generáció felnőtt ebben a „gyalázkodó világban”, s ennek meg vannak a következményei…
Én 15 évig voltam túlsúlyos, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy +15- 25 kg felesleg volt rajtam állandóan. 15 éven át gyűlöltem magam, és hallgattam a saját apámtól is, hogy kövér vagyok, nem hogy másoktól… Nem használt, nem segített, s már csak dacból se foglalkoztam a súlyommal… Aztán kiderült beteg voltam (erről itt olvashatsz: https://mystique.cafeblog.hu/2017/03/13/15-ev-kezeles-nelkul-pajzsmirigy-betegseggel/) és 9 éve azt hallgatom, hogy most meg már „túl vékony” vagyok…
Nem hiszem, hogy az megoldás, ha túl nagy figyelmet fordítunk egymás kinézetére. Attól a belsőnk nem lesz jobb, maximum csak keserűbb és irigyebb másokkal szemben. A negatív énkép és békétlenség még sosem vezetett jóra. Éppen ezért törekedjünk az egészségre, s ne hagyjuk, hogy bárki ítélete rólunk nyomat hagyjon bennünk!
Őrület, de sajnos igaz, vannak és lesznek mindig olyan emberek, akik valóban mindig kitalálnak valamit, amiért szégyellni kellene magunkat. Persze, akik kritizálnak és meg akarnak szégyeníteni másokat, azoknak valójában önmagukkal vannak nagyon komoly gondjaik.
Sokuknak a kritizálás és a negatív hozzáállás embertársainkhoz amúgy is a vérükben van. Akár lehettek közülük jó néhányan maguk is gyalázkodás áldozatai, nekik csak az maradt meg, hogy így tudnak hatalmat gyakorolni mások felett. Nemhogy empatikusakká váltak volna, hanem ugyanolyanná, mint bántalmazóik.
Vagyis a szeretet és béke helyett az ítélkezést választották védekezésként és kedvjavítóként…
Pedig van más út, s jó néhányan vannak, akik ráléptek erre az ösvényre. Van olyan túlsúlyos barátom, aki mindig vidám és rendkívül barátságos a nyilvánvalóan vele szemben lenéző embertársaival is.
Ő változatni akar, de nem hagyja, hogy mások véleménye befolyásolja azt, hogy ő, hogyan él. Igaz, olykor-olykor rátör a fogyókúrázós roham, de teljesen tisztában van azzal is, hogy az akarata nem elég erős. Szóval tudja, hogy nála van „hiba”, de azzal együtt is szereti magát. S éppen ezért nem akar másokat sem bántani… sőt, mindenkit elfogad olyannak, amilyen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: