Felnőtt korban szembesülni azzal, hogy egyik szülőnknek új párja van, egyszerűbb feladatnak tűnik. Főként, ha már nem élünk a közelükben, mert így már az sem kérdés, hogy milyen lesz a kapcsolat a mostohaapa vagy mostohaanyával, mert hát nem fogunk annyit találkozni, hogy ez annyira lényeges kérdés legyen. Persze azért ettől függetlenül, lehetnek problémák. Sőt, olykor még több is, mint, ha csak tényleg kicsi gyerekek lennénk, mert már kiforrott egyéniségünk van nekünk is, nem csak a mostohának.
Ez pedig olykor gondot okoz, még hozzá nem is akármilyet. Mert nem találkozunk annyit a mostohával, hogy meg tudjuk egymást ismerni, így nehéz is összebarátkozni. Van egy külső benyomás, de csak azt érzékeljük igazán, hogy a szülőnkre, milyen hatással van az új párja. Ha jól érzi magát mellette, ha látszik, hogy sugárzik a boldogságtól, vagy legalább békés, nyugodt életet élnek együtt, akkor, még ha nem is szimpatikus túlzottan az új ember, akkor is elfogadjuk és igyekszünk, jó képet vágni hozzá.
Mikor anyám férjhez ment újra, örültem, hogy talált magának társat. Számomra az ő boldogsága fontos, így bár első látásra nem volt szimpatikus a „mostohaapám”, de nem mondtam ezt egy szóval sem anyámnak és nem is mutattam ezt ki. Főként azért, mert láttam, hogy ő boldog vele, s miután messze élünk egymástól, nem találkozunk sokszor. S nem akartam ebből gondot csinálni arra a rövid időre, amíg együtt vagyunk.
Negyed évente két-három napot töltünk el együtt. Több nap nem megy nekünk, mert minket a távolság hozott össze, de a közelség felőröl. 10 éves házassága alatt a férjéhez nem tudtam közel kerülni.
Ő ugyanis egy elég érdekes humorral és mentalitással megáldott ember, aki elsőre eldönti az emberről, hogy fogja-e ő azt kedvelni vagy nem. Hamar megéreztem én az utóbbiak közé tartozom. Nem vettem zokon, elfogadtam, de azért próbáltam vele kommunikálni minden egyes alkalommal, mikor találkoztunk.
Két éve aztán anyám kibökte egy napon, hogy a férje féltékeny rám. Persze láttam én, hogy a 62 éves meglett ember úgy viselkedik, mint egy 12 éves gyerek, ha anyámnál vagyok, de reméltem rosszul látom…
Sajnos jól láttam, s furcsa érzés volt, hogy ő féltékeny rám, nem pedig én rá (mert erről azért sokkal többet lehet hallani). A gyerekek irigyek általában a szülő új társára, de most itt nem ez a helyzet állt fent.
Anyám feszengett közöttünk, miközben én igyekeztem azzal könnyíteni a dolgát, hogy nem vettem magamra férje viselkedését. Már csak azért sem, mert 8 év után az ember már tudja, hogy megtett mindent vagy nem, hogy valakivel megismerkedjen…
Az egyedüli gond csak az volt, hogy hosszú éveken át nem volt jó kapcsolatom anyámmal és kicsit úgy éreztem, most rajtunk kívül álló okok veszélyeztetik a nehezen újra felépített köteléket. Felnőtt koromban tudtunk egymáshoz közel kerülni, s tessék, most egy harmadik ember (akarva vagy akaratlanul) ezt le akarja rombolni.
Ez akkor vált bizonyossá, mikor férje unszimpátiája és féltékenysége olyan méreteket öltött, hogy anyám közölte velem: Ne menjek oda hozzájuk aludni, mert abból baja van neki.
Tudomásul vettem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselt meg. Mégis belementem, hogy ő jöjjön többet hozzám, vagy ha én mentem „hozzá”, akkor egy ottani baráti házaspárnál aludtam, csak azért, hogy mégis tudjak vele találkozni.
Életemben nem ez volt az első eset, mikor egy férfi anyám és közém állt. Egy időre meg is inogtam, hogy kell- e, ez nekem még egyszer, de anyám, az anyám.
Mindezen túl is lendültem, de most azt látom, anyám tönkre megy a második házasságában is. S olyanokat mond, amitől a hajam égnek áll, mert arra hivatkozik, hogy én messze élek, neki kell egy társ, s ezért marad egy olyan emberrel, akinek a gyerekeivel és az unokáival jól meg van, miközben a férje engem még egy légtérben sem bír elviselni.
Sok betegség kijött rajta, nem véletlenül. Nem az idősödő test, hanem a sok rossz kompromisszum, megalkuvás és érzelmi problémák, a testén keresztül próbálják felhívni a figyelmét magukra. Tudja ő is, de mégis csak a felszíni megoldásokig jut el. Én pedig csak nézem, hogy már lassan ugyanolyan rossz állapotba kerül, mint mikor apámmal volt együtt a válásuk előtti utolsó évben…
Szeretném, ha boldog, békés, nyugodt életet élne. Ha neki az vállalható kompromisszum, hogy a férje úgy viselkedik velem, ahogy, akkor lelke rajta. Felnőtt ember, elvileg tudja kit és miért választott…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: