Mindenkinek van kriptonitja. Nekem is és neked is. Egy nő vagy férfi személyében, akit ha meglátunk, elgyengül a lábunk, s elveszítjük fejünk. Lehet, hogy egyszer régen, már voltunk vele egy pár. Vagy csak majdnem. Mindegy, mert örökre ideálunk maradt, s ezért mikor utunkba kerül, mindjárt cserben is hagy a józan eszünk.
A kriptonitként funkcionáló férfi/nő olyan gyengepontunk, aki miatt bármikor, bármit feláldoznánk. Ezért igyekszünk kerülni a vele való találkozást és lakat alá zárni még emlékét is. Aztán mikor kiszabadul a szellem a palackból, megrettenünk. Próbálunk félre nézni, menekülni, ignorálni, hogy ne lássa, mennyire gyengék vagyunk tőle, de persze messziről kiszagolja félelmünk.
Hiába minden, mert mikor megérezzük illatát, megrészegülünk. Nem kell, hogy szép legyen, vagy nagyon friss és üde, reánk ő bódító méregként hat, mindig és minden körülmény közt. Ha még a tekintetét is elkapjuk, a világ is a feje tetejére áll. S mikor szóra nyitja száját, hallgatjuk buzgón, de hangunk elhall, elménk nem forog, s csak nézünk rá bambán.
A kriptonit olyan szerelem képében van jelen életünkben, amelyet nem akarunk elismerni. Vagy ha el is ismerjük, akkor is tudjuk, a valóságban nincs létjogosultsága, mert elveszítjük tőle „különleges képességeink”. Mégis vonz minket a szerelem és szenvedély örök ígéretével. Titkon akarjuk is hinni szavát, s boldogan engednénk, hogy érte gyengék legyünk.
Vágyunk elveszni a szemében, az ölelésében, s megadni magunkat a szerelemnek. Egy olyan szerelemnek, ami után csak messziről sóvároghatunk, mert ha beengedjük szívünkbe, nyomban megöl minket. Mégis akarjuk, vágyjuk, mert tudjuk, ő a végeztünk. Elvégre a kriptonit, legyűri még Supermant is, nem hogy minket!
A kirptonittal való találkozás mindig napokra elbódít. Elveszítjük tőle időérzékünk, személyazonosságunk, józan eszünk. Éjjel és nappal üldöz bennünket, azzal, hogy hatással van reánk. Amit ő is jól tud, hiszen csak egy vak nem látja, mennyire elgyengülünk mikor szürke életünk útjába áll.
A szerelem, amelyet iránta érzünk öl és pusztít. Hetek után enyhül hatása rajtunk, és kezdünk újra feleszmélni a révületből. Újra járjuk utunk, de csak vigyázva, hogy ne ütközzünk egymásba. Persze titkon arra vágyunk, jöjjön velünk szembe, hódítson meg minket, de most úgy Isten igazából!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: