Mindenkinek van kriptonitja. Nekem is és neked is. Egy nő vagy férfi személyében, akit ha meglátunk, elgyengül a lábunk, s elveszítjük fejünk. Lehet, hogy egyszer régen, már voltunk vele egy pár. Vagy csak majdnem. Mindegy, mert örökre ideálunk maradt, s ezért mikor utunkba kerül, mindjárt cserben is hagy a józan eszünk.
A kriptonitként funkcionáló férfi/nő olyan gyengepontunk, aki miatt bármikor, bármit feláldoznánk. Ezért igyekszünk kerülni a vele való találkozást és lakat alá zárni még emlékét is. Aztán mikor kiszabadul a szellem a palackból, megrettenünk. Próbálunk félre nézni, menekülni, ignorálni, hogy ne lássa, mennyire gyengék vagyunk tőle, de persze messziről kiszagolja félelmünk.
A kriptonit olyan szerelem képében van jelen életünkben, amelyet nem akarunk elismerni. Vagy ha el is ismerjük, akkor is tudjuk, a valóságban nincs létjogosultsága, mert elveszítjük tőle „különleges képességeink”. Mégis vonz minket a szerelem és szenvedély örök ígéretével. Titkon akarjuk is hinni szavát, s boldogan engednénk, hogy érte gyengék legyünk.
Vágyunk elveszni a szemében, az ölelésében, s megadni magunkat a szerelemnek. Egy olyan szerelemnek, ami után csak messziről sóvároghatunk, mert ha beengedjük szívünkbe, nyomban megöl minket. Mégis akarjuk, vágyjuk, mert tudjuk, ő a végeztünk. Elvégre a kriptonit, legyűri még Supermant is, nem hogy minket!
A kirptonittal való találkozás mindig napokra elbódít. Elveszítjük tőle időérzékünk, személyazonosságunk, józan eszünk. Éjjel és nappal üldöz bennünket, azzal, hogy hatással van reánk. Amit ő is jól tud, hiszen csak egy vak nem látja, mennyire elgyengülünk mikor szürke életünk útjába áll.
A szerelem, amelyet iránta érzünk öl és pusztít. Hetek után enyhül hatása rajtunk, és kezdünk újra feleszmélni a révületből. Újra járjuk utunk, de csak vigyázva, hogy ne ütközzünk egymásba. Persze titkon arra vágyunk, jöjjön velünk szembe, hódítson meg minket, de most úgy Isten igazából!
