Az újrakezdés dilemmája

Hosszú évek tapasztalatai vezetnek el odáig, míg megértjük, hogy valami hatására, vagy valaki mellett voltunk igazán önmagunk. Mindig utólag jövünk erre rá, főként akkor, mikor már a veszteség feldolgozásánál járunk. Persze minden okkal történik az életünkben. Az is, ha tévútra sodródunk, mert az ébreszt rá arra minket, hogy mi hiányzik belőlünk és életünkből.

Tipikusan ilyen helyzet az, mikor régi szerelmünk után vágyakozunk, akit nem tudtunk feledni. Vagy mikor egy válás nyomán egy fejezetet le akarunk zárni az életünkben és helyette egy újat, (akár extrémebbet) is kezdenénk. Aztán persze van olyan is, amikor az egész életünket bukásnak ítéljük, így azt szeretnénk megreformálni. Mindez azért, mert valami hatására felnyílt szemünk, és megláttuk önmagunk tiszta képét, amelyet addig a pontig valami elhomályosított.

Bármelyik helyzet is igaz reánk, a lényeg, hogy elfáradt és kifakult életünk, s ezért katalizátort keresünk ahhoz, hogy azt felturbózzuk. Ilyen az újrakezdés lehetősége számunkra, amely ígérete egy jobb (őszintébb) én megalkotása is egyben. Keresünk valamit, ami eltűnt belőlünk, egyszer, valamiért. Az okokra már nem emlékszünk, csak érzésekre és benyomásokra, amelyek egy tönkrement, félresikerült és becsömörlött élet után maradtak bennünk.

Persze ehhez szembe kell néznünk önmagunkkal és tetteinkkel. Elszántság és őszinteség kell ahhoz, hogy belássuk és megértsük, mikor, miért és hogyan jutottunk egy-egy felismerésre. Van, mikor csak azért akarjuk régi párunkat visszakapni, mert más nem jut eszünkbe. Nem azért, mert mellette boldogok voltunk, és tényleg ő minden vágyunk, hanem mert nosztalgikus érzéseket ébresztett fel szívünkben.

Egy válás után az újrakezdést, sok megpróbáltatás tarkítja. Mégis lehet jó ürügy arra, hogy valami újba kezdjen az ember, amit addig sosem próbált még, pedig szerette volna. Ha az egész életünkkel bajunk van, lehetőségünk van másba kezdeni, hogy jobb életet teremtsünk magunknak. Csak ne pillanatnyi felindulásból kezdjünk neki, hanem valódi elszántsággal és kitartással!

Az újrakezdés, mindig kockázatvállalást is jelent. Mert nem ígér könnyű beteljesülést, sem instant boldogságot. Sokszor több benne az akadály, mint a pozitív fordulat. Ha így van, nem árt számításba venni, hogy a buktatók azért állják utunk, hogy igyekezzenek elvenni kedvünk a folytatástól. Előfordulnak majd kétségek is bennünk, amelyek megválaszolásra várnak. A régi, megszokott élet, igyekszik így visszarántani minket magához.

Mégsem lehet ez nyomós érv arra, hogy megálljunk egy új ösvényen és visszaforduljunk. Ha így teszünk, akkor nem is akartuk igazán a változást, s nem is álltunk készen arra, hogy olyan életet kreáljunk magunknak, amire vágyunk. „Minden az időzítésen múlik.” Ezt a mondatot sokáig nem értjük. Pedig vannak kapcsolatok, szerelmek, élethelyzetek, fordulatok, amelyek csak akkor teljesülhetnek be, amikor megérett arra az idő és persze mi is.

Semmit sem lehet siettetni, minden akkor történik, amikor történnie kell. Éppen ezért, ha eldöntöttük, hogy újrakezdenénk valamit, akkor azt csak úgy tehetjük meg, ha szívből és őszintén akarjuk és hisszük, hogy erre a döntésre most már készen állunk. Erre pedig nem lehet ok a nosztalgia, mert az a múltat idézi fel, s nem épít a jövőre alapokat. A szerelmet legtöbbször önző indokok vezérlik, de csak akkor bocsánatos dolog ez, ha tényleg élnek még érzések szívünkbe a felé, akivel szétváltak egyszer már útjaink.

Új életet, kapcsolatot felépíteni nem megy egyik napról a másikra. Ha vannak gyerekeink, akkor értük könnyebben megtesszük, mint magunkért. Ha nincs gyermekünk, akkor pont azért kell véghezvinni változtatásokat, mert olyan szülők akarunk majd lenni, aki példát mutat azzal, hogy tud újrakezdeni akkor és ott is, ahol már sokan elbuktak előtte. Azért, hogy megmutassuk, ha besokalltunk a szürke életünktől, mindig van lehetőségünk a változtatásra.

Életünk könyvében olykor egészen sok tiszta lap kezdhető. Persze azért nem fontos a végsőkig kísérleteznünk, mert ha nem vigyázunk, gyorsan az utolsó laphoz érünk. Kell, hogy legyen célunk az életben, főként olyan, amelyben kiteljesedhetünk. Ehhez fontos a hivatásunk (nem a munkánk) megtalálni, kölcsönös érzésekre épülő kapcsolatokat életben tartani, ahol önmagunk lehetünk, s olyan életet kialakítani, amelyben örömünket leljük.

Ez pedig olykor azt jelenti, hogy újrakezdjük azt, amit korábban már elrontottunk. Na nem azért, hogy visszahozzuk a múltat, hanem azért, hogy az életünknek (újra) értelmet adjunk.