Nehéz és fájdalmas látni egy gyermeknek, mikor szülője sorsa rossz irányba fordul. Hálátlannak érzi is magát ilyenkor az ember, mert nem tud anyagilag (annyit) segíteni, s fizikailag sem tud mindig segítő kezet nyújtani. 8 éve látok otthon jártamban földön térdeplő alakokat, akik az utcakövek közötti rést gazolják. 8 éve látok sovány, szikár idős embereket, akik 42 °C fokban aszfaltoznak nyáron, míg télen a jeges utcajárdákat törik csákánnyal, mert a városi útkarbantartó nincs kifizetve évek óta, ezért nem szórja le az utakat és utcákat.
Néha úgy érzem, mikor hazamegyek, mintha az idő ott visszafele peregne. Na persze nem úgy értem, hogy mindenki fiatalodik, inkább arra célzok, hogy „kőkorszaki” állapotok uralkodnak a városban, ahol felnőttem. Sokáig azt hittem (reméltem) apám csak túloz, mikor egy-egy rémhírt mesélt el nekem arról mi történik otthon. Aztán rájöttem, mindaz, amit mond igaz: Közmunkások dolgoznak a hivatalban, az utcán, a kórházban.
Apám 60 évesen és 60 kilogrammosan az aszfaltos brigád tagja a közmunka programnak köszönhetően. Nem roma, csak egy magyar gépész, aki rendkívül jó volt a maga idejében, a szakmájában, csak aztán a cége tönkrement, s azóta nem veszik fel sehova a kora miatt. Így került a közmunka programba, amiben 8 éve bent is rekedt. Nem panaszkodik, dolgozik, mert világ életében dolgos ember volt, nem szereti a tétlenségét, akkor sem, ha hőségriadó idején a 160 fokos aszfalttal dolgozik, s akkor sem, mikor a nagy mínuszok idején kell a jeget törnie.
Mivel a városban dolgozik, minden hír eljut hozzá, legyen az jó vagy rossz. Egyik rémhíre az volt, mikor elmesélte, hogy a kórházban a nővéreken és az orvosokon kívül mindenkit elküldenek, hogy aztán közmunkásként majd visszavegyék őket. Nem akartam elhinni, meg is mondtam neki. Két hónappal később mégis megtörtént a dolog, s az emberek a minimálbér helyett, most kapják ugyanazt az 50.000 Ft-ot, mint apám is közmunkás bér címen kap, ugyanazért a munkáért, amit régen is végeztek. (Majd jöttek a hivatalok, ahol ugyanezt megtették, csak ott már a titkárokat és titkárnőket is visszaminősítették közmunkásnak. )
Mesélt a munkatársairól is, akik között a közhiedelemmel ellentétben, nem sok a roma. Van ugyan egy-kettő, de nem számottevő, pláne, mert nem maradnak meg az aszfalt mellett, meg más közmunkában sem sokáig. Eltűnnek a munkából, elmennek inni, aztán már be se mennek. (Az Isten se tudja, hogyan csinálják, aztán mégis mennek szociális segélyért, mikor elvileg azt nem kaphatná meg az, aki nem vállalta a közmunkát és nem csinálta végig!) Így marad helyettük az idős magyar, meg a tanulatlan, lassú, behemót fiatal (tisztelet a kivételnek), akiket az apám és korabeli társai ötször körülugrálnak, mire megmozdulnak.
Néha nem értem, hogyan jutottunk ide? Miként kerültek ilyen helyzetbe az emberek? Apám generációja még tudott és akart is dolgozni, le is dolgozta egész életét. Most mégis a társadalom peremén tengődnek, mert 50.000 Ft éhen halni sok pénz, de megélni nem elég! Egy éve kijött egy rendelet, hogy segítsük anyagilag szüleinket. Törvénybe akarták (vagy fogják) azt foglalni, amit amúgy is megtesz az ember, (már aki megteheti). Én is segítek apámnak, amiben csak tudok. De az orvoshoz ő megy el, s ő viseli a lumbágója terhét, azt én nem tudom.
8 év alatt 8-szor került teljesen lerobbant állapotba az aszfaltozás miatt. Mehetett fizikoterápiára, injekciós kezelésre stb., amelyek csak ideiglenes megoldások, persze, de többek a semminél. Az orvos már réges-régen le akarta százalékolni, de csak bizonyos összegért… Nem volt annyi pénzünk, szóval marad a nehéz fizikai munka, s a félévente egyszeri kezeléssorozat még 4 évig.
Az én blogom nem ilyen kérdéskörökkel foglalkozik, de ez már rég bennem motoszkált. Nehéz és rossz látni így apámat, idegen nőket és férfiakat, akik a közmunka program keretében mennek tönkre. A társadalom peremére kerültek és igen tudom, hogy van, aki önhibájából, de van olyan, aki önhibáján kívül került oda. Mégsem értem, hogy lehet az, hogy az egyik talpig fukszban, BMW-el jár a szociális segélyért, míg a másik rozoga 28-as biciklin robog a telepre az aznapi munkabeosztásáért?
Nem akarok jönni a szokásos rizsával. Tudjuk, hogy mire megy el a pénz, mert látjuk. A kórházakban nem működik a lift, a sebészetre lehet a hátukon felcipelni a betegszállítóknak a beteget. A közmunkások egy része még táppénzre se mer elmenni, mert félnek, hogy akkor kiteszik őket, no meg 50.000 Ft-ból szerintem nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom a táppénz 19.000 Ft. Az meg mire elég?
Tudom, hogy az ország különböző pontjain más a közmunka bér. Sopronban például 80.000 Ft az alapbér. Azt gondolom Pesten is ennyi lehet, bár erről nincsenek információim. Amelyik helyről én beszélek az a ma még Csongrád megye területén található nagyobb települések egyike, és van egy hírhedt politikusa is…
Esztelen, tékozló világot élünk, ahol csak annak terem babér, aki tud könyökölni. A becsületes munkás, aki végigdolgozza a legnagyobb meleget és hideget is az utcán, az meg kap éhbért. Hagyjuk, hogy az értelmiség és a jó szakember ellehetetlenedjen itthon, s végül annyira besokalljanak, hogy elhagyják az országot. Persze nem mindenki akar és tud elmenni, de akkor kérdem én, milyen jövőnek nézünk elébe?
Apámnak még 4 év van hátra a nyugdíjig. Szívem szerint egyetlen napra se engedném már dolgozni. De felnőtt ember, azt csinál, amit tud és akar. Örül, hogy van munkája, csak annak nem örül, ahogyan alakulnak a dolgok kicsiny hazánkban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: