Ő az ős feminista, aki azelőtt foglalta írásban a feminizmus kérdését, mielőtt azt még bárki is tudta volna, hogy mit jelent. Christine a történelem első női alakja, aki ismerté vált költészetével. Pedig írásait a szükség szülte, mert csak férje halála után kezdett dolgozni azért, hogy eltartsa magát és gyerekeit. Szerencsére tehetsége, tekintélyes baráti körrel párosult, így munkái széles körben ismertté váltak.
Christine de Pizan 1364-ben született Velencében.
Apja, Tomasso di Benvenuto de Pizzano orvos és asztrológus volt, aki a bolognai egyetemen tanított. Amikor Christine 4 éves lett, a család átköltözött Párizsba, mert apját V. Károly udvari orvosnak kérte fel. A teendői mellett azért arra maradt ideje, hogy lányát megtanítsa írni és olvasni. Christine klasszikus olvasmányokból tanult meg folyékonyan írni, olvasni és beszélni az anyanyelvén kívül, franciául, görögül és latinul.
Érdeklődött a természettudományok iránt, majd a filozófia is megragadta figyelmét. Amikor 15 éves lett, férjhez ment Etienne de Castel főnemeshez, s annak ellenére, hogy házasságát szülei rendezték el, mégis nagyon boldogok voltak együtt.
Az idillnek három év után azonban vége szakadt, mert Franciaországot is utolérte a fekete halál, s elkezdte szedni áldozatait. A búbópestis elvitte Christine fiát, apját, férjét és a család támogatóját, V. Károlyt is. A mindössze 24 éves Christine, özvegy lett és a család egyetlen kenyérkeresője. V. Károlyt VI. Károly követte a trónon, aki spórolni akart az udvari kiadásokon, így a Pizan család nehéz helyzetbe került. Christine családi kapcsolatai révén kapott munkát a királyi kancellárián, mint a kancellária levélírója.
Munkája mellett kezdett verseket írni elhunyt férje miatt érzett fájdalmáról, amely által aztán népszerű lett költészetével.
Tehetségét és tudását látva VI. Károly felesége, Bajor Izabella biztosított neki feladatokat, majd Burgundia hercege, Merész Fülöp is megkereste, hogy írjon életrajzot V. Károlyról. Kapcsolatai révén szabad bejárása lett az udvari királyi könyvtárba, ahol nagyon sok lefordított klasszikus irdalom is elérhetővé vált számára. A klasszikus mitológia aztán Christine legfontosabb ihletforrása lett, mikor el kezdte írni verseit és prózáit. Munkáiban egyre inkább tetten érhető lett Cicero és Ovidius hatása is.
1399-ben az Epistre au dieu d’amour című művében foglalkozott először a nők társadalmi helyzetével, amelyben aztán kritizálta a nők irodalmi ábrázolását is.
1405-ben írta meg legismertebb művét, a Livre de la Cité des Dames (A városi hölgyek könyve) címmel. Ebben tiltakozásának adott hangot, azokért a középkori vádakért, amelyekben a nőt, természetéből fakadóan bűnösnek ítélték meg. Ellenpéldának felhozta ehhez a Bibliából és más mitológiai történetekből az összes női alakot, akik erényesen lettek ábrázolva. Művében egy olyan várost hozott létre a nők számára, amely egy olyan ideális világban volt, ahova elmenekülhettek a nőellenes kultúra elől.
Még ugyanebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve, a L’Avison (A vízió), amelyben saját életének alakulásáról a történelmi események tükrében írt. Felvázolta az V. Henrik inváziója okozta káoszt, amely Franciaországot sújtotta, sőt, még lehetséges alternatív megoldásokat is kínált e könyvében a helyzet megoldására.
A következő évben, 1406-ban aztán folytatta A városi hölgyek könyvét, s megírta A három erény könyve című regényét, amely szintén a nők társadalmi helyzetét tárgyalta, de nem egy idealizált környezetben, hanem Christine saját korában.
Majd ismét politizált a Test politikai könyve című művében, amelyben a társadalmat a test különböző részeihez hasonlította. A fej (a herceg), a végtagok (a lovagok) a láb pedig (a köznép).
1408-1410 körül aztán heraldikai tárgyú művet írt a Livre des faits d’arme et de chevalerie (A fegyverek hőstette és a lovagiasság könyve), amely egyike az első címertani tárgyú könyveknek.
1412-1414 között megírta a Béke könyvét, abban az időszakban, amikor úgy tűnt, végre egyességre jut Anglia és Franciaország. E művében kifejtette nézeteit a kortárs politikáról, és előhozakodott egy új, szigorúbb erkölcsi kódexszel (aminek alapja a Biblia és az erkölcsi kódex volt), amelyre szerinte minden kormánynak hagyatkoznia kellene. Ez aztán a vesztét is okozta, mert a franciák és angolok közötti viszály mégsem oldódott meg, és írását nem fogadták jó szívvel.
Annyira nem, hogy 1418-ban Christine egyik lánya kolostorba vonult Poissy-ben, és rövidesen Christine is menekült utána. Utolsó munkáját 1429-ben írta meg a La Ditié de Jeanne d’Arc (Jeanne d’Arc meséje) címmel, amelyet Jeanne d’ Arc dicséretére írt meg.
A rá következő évben (1430-1431 körül) aztán Christine meghalt a kolostor falai között, ahol utolsó 10 évét töltötte. Nagyon jó minőségű munkát hagyott hátra, mivel pártfogoltja volt VI. Károlynak és Bajor Izabellának. Kéziratai halála után szinte azonnal átkerültek Angliába, így 1498-ban VI. Henrik rendeletére el is készült az első fordítás könyvéből, amely, amint nyomtatásra került, bestseller lett.
Hiába lett azonban ismert, a 16. században eltűntek írásai, s csak a 19. század végén fedezték fel újra őt.
