A minap kicsit elcsodálkoztam. Egy neves jogász ugyanis azt állította, hogy „a jog társadalmi igényeket szolgál.” Én nem tudom, hogy ő melyik országban él, de én itt Magyarországon. S szilárd meggyőződésem, hogy a jog, nem a társadalmi igényeket szolgálja, vagy ha igen, akkor nagyon nem jól.
Jó, persze én kissé idealista voltam mindig a joggal kapcsolatban, mert azt hittem az igazságot kell, hogy szolgálja. Aztán rájöttem, hogy az igazság, sajnos oda van Mátyás királlyal együtt, s a jogban nincs sok keresnivalója. Volt nekem egy jogász barátom, akivel a szerelmi viszonyunk meg is szakadt 12 éve, mert a jogrendszert nem egyformán szemléltük. S bár sokáig szerettem volna jogot hallgatni, miután a Római jogot megtanultam, nem mentem végül arra a szakra, mert nekem ahhoz, amit az ügyvédek és a bírók csinálnak, nincs gyomrom…
Miért? Mert a bűnös nem nyeri el méltó büntetését, helyette az áldozat jár rosszul. Például, ha betörnek hozzánk, s mi leütjük a betörőt, akkor minket büntetnek meg testi sértésért, ezt pedig kicsit igazságtalannak tartom. Nemkülönben azt a nonszenszt, hogy egy tavalyi rendelet értelmében az elhagyott gyereknek fizetnie kell a biológiai szülő temetését, akit egyébként az életben nem látott, csak azért, mert a jog azt mondja. Aztán ott van az is, hogy örökös megörökli az elhunyt adósságát, amivel (ha elég nagy volt az adósság) az ő életét is tönkrevágja a jogrendszer, meg az elhunyt.
Az adócsalók ugyanannyit ülnek, mint egy drogdíler, pedig az egyik „csak” pénzügyi helyzetét titkolta, míg a másik, emberi életeket tett tönkre a szerrel, amit árult. A gyilkos vígan él a börtönben, meleg ételt és lakást kap, míg az áldozatait kegyetlenül megkínozta. Az anya, aki vállalja beteg gyermeke gondozását, nevetségesen kevés juttatást kap, mert a jog azt mondja, hogy abból is meg lehet élni… Az olyan rokkant, akinek nincs meg keze vagy lába, nem kap akkora leszázalékolást, mint kellene, sőt, hallottam olyanról, akit visszaminősítettek, pedig szerencsétlennek sem a lába, sem a keze nem nő már ki, miközben van egy réteg, aki meg „ideggyengeség” címén, megkapja a 100%-ot pedig csak nem akar dolgozni…
Ha a közszolgáltatók valamelyike téves számlát küld ki, nekünk ki kell fizetnünk a büntetést, akkor is, ha pontosan tudják, hogy ők hibáztak. Csak azután áll jogunkban reklamálni, ha már kifizettük az összeget, amit tévesen kiszámláztak és azt mind tudjuk, hogy ha pénzt adtunk a kezükbe, ők azt nagyon lassan fogják visszaadni…
Sorolhatnám a végtelenségig a példákat, mert abból van bőven. A lényeg így is úgy is az marad, hogy a jog, társadalmunk csak egy elenyésző hányadának igényét szolgálja. (Legalábbis nekem így tűnik.) Sem az egyénnek, sem a társadalom egészének a fenti rendelkezések nem kedveznek. Csak és kizárólag azok érdekeit védi a jog, akik a közszférában vannak, akiknek nevük és pénzük van, vagy éppen egy olyan réteghez tartoznak, akik fontos szavazóközönségnek számítanak a hatalomra kerülni akaró pártoknak…
Ezzel én pedig nem tudnék együtt élni, ha a rendszer részét képezném. Mert mint írtam, túl idealista vagyok, s minden erőmmel azon lennék, hogy az igazságot segítsem elő, amibe a fentiek tükrében azt hiszem, rendre belebuknék. Tudom, azoknak egy része, akik hatalommal rendelkeznek, ügyvédek, bírók, politikusok, mindig is a korrupt világot képviselték. De nekem az, hogy a jogrendszer nem keresi az igazságot, nem képviseli a halandó emberek érdekeit, sőt, megkockáztatom nem is érdekli, csak azé, aki megváltoztathatja a jogszabályokat, és akinek kellően vastag a pénztárcája, egyszerűen ELFOGADHATATLAN.
Azért, mert azt mutatja, mindegy mi az igazság, s mi lenne igazságos, a jognak és jogalkotóknak az fikarcnyit sem számít. Annyira nem, hogy ma már ott tartunk, ha nem találnak a jelenlegi törvényekben kibúvót, akkor alkotnak egy új jogszabályt, amivel megvédik magukat, s ez pedig már mindennek a teteje!
Neked mi a véleményed erről?
IGAZAT ÍRT !!!