Árnyékot vet a vágy lelkemben, ahogyan mindig a szeretett lény körül kering asztráltestem. Érzem illatát, hallom hangját, látom tekintetét és érzékelem rezdülését. Mikor felkelek, mikor dolgozom, mikor eszem, mikor iszom, mikor a barátaimmal vagyok, mikor aludni térek, sőt még álmomban is ott kavarog bennem. Egész lénye belém költözött, s nem tudok szabadulni tőle. Pedig ő csak egy álomkép, kivel egy tünékeny csillagot kergetek.
Futok előle, utána, elengedem, majd visszatáncolok, de persze mindez egy álomképnek teljesen mindegy. Nem izgatja, hogy élek-e vagy halok, hogy álmodom-e róla, belépek-e világába, s hogy vágyom-e szerelmét.
Nem érdekli semmi, neki minden mindegy.
– A létem csak egy apró pontján vagyok veled- mondta nekem egyszer-, s szavai lyukat ütöttek rajtam, mik sebet vájtak lelkembe.
S miközben én két kézzel kapaszkodtam az álomképbe, ő köddé vált, s megfertőzte nappalaim is. Mégis kinyitotta a kaput bennem, az inspirációra, az érzelmeim és gondolataim megéléséhez, amely aztán egy olyan világ felé vitt, amit már ismertem, csak éppen elfeledkeztem az odavezető ösvényről, de ő emlékeztetett rá, miért érdemes álmokért élni.
Szeretem azt az árnyat, hozzám tartozik. Miatta kelek, miatta álmodom, s miatta kémlelem az eget. Lelkem kötődik hozzá, s én boldog vagyok, mikor egyes éjszakákon mellém szegődik, mert a nappalim is megszínesíti.
Körülleng, magába zár, s megdobbantja szívem. Hiszen álmokat ad éjjel és nappal, hogy én küzdjek értük és szeressek élni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: