Ha felnézek az égre és látszanak a csillagok, mindig eszembe jut, hogy valahol ott van közöttük a B 612. számú bolygó. A kis herceggel, a rózsájával, a két működő és egy szunnyadó vulkánjával egyetemben, s arra várnak, hogy végre felfedezze őket valaki. 9 éves voltam, mikor életemben először olvastam Antoine de Saint-Exupéry ma már klasszikusnak számító könyvét, amit egy kicsit titokzatosnak éreztem akkor.
„Fölöttébb furcsák a fölnőttek.” – gondoltam akkor én is, mert úgy éreztem valami titkot leplezhetek le e könyv segítségével az emberek természetéről, de akkor még nem értettem meg azt teljesen. Így aztán hiába éreztem meg az írónak a valódi szándékát, miszerint tanítani akar nekem valami fontosat, még nem tudtam azt teljesen befogadni.
Miután ezt így megvitattam magammal, félre is tettem e kis könyvet. A következő alkalommal, mikor kezembe került, hogy elolvassam, már 15 éves voltam. Akkora már jobban értettem, de még mindig nem volt az igazi. Ez így ment egészen felnőtt koromig, mikorra tényleg megértettem a könyv mondanivalóját (legalábbis azt remélem). Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez a könyv időről-időre elolvasásra fog kerülni általam. Azért, mert mindig fel lehet benne fedezni valamit, aminek előtte nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.
Persze ebben az is benne van, hogy „minden fölnőtt előbb gyerek volt” s ezt nem akarom elfelejteni soha. Ebben pedig nagy segítségre lelek én is, s ha akarod te is, A kis herceg lapjain. Igaz, a történet, amely egy olyan kisfiúról szól, aki egyedül él a bolygóján nem a legvidámabb. De az egyik legszebb tanmese, aminek elindítója számomra nem az, hogy lezuhan egy gép a sivatagban, hanem az, hogy egy szép napon megjelenik egy hiú rózsa a kis herceg bolygóján, s általa rádöbben, milyen magányos volt addig és mennyire vágyik egy barátra…
Ezért aztán a kis herceg bolygóról-bolygóra jár, s megismerkedik a királlyal, az üzletemberrel, az iszákossal, a geográfussal és a lámpagyújtóval. S minél több felnőttet ismerünk meg a szemén keresztül, annál kevésbé látszik jó dolognak a felnőtté válás. Általuk, még csodálatosabbá válik a kis herceg lelke, amely tiszta és romlatlan. Ugyanakkor törékenynek és sebezhetőnek is tűnik jóságával a felnőttek világában.
Amikor lepottyan a Földre, Afrikába, s találkozik a kígyóval, azért már van véleménye és rálátása a különböző lények jelleméről. De kígyóval még sosem találkozott, így nem is fél tőle, az pedig nem bántja, de ígéretet ad neki a halálra, ha kéri… A kis herceg eztán megszelídít egy rókát, aki aztán barátja is lesz. Itt már értjük, hogy az, aki tiszta szívvel közelít a másikhoz, az megtudja pendíteni a jóságot bármilyen (látszólag gonosz, vagy kártékony) lélekben.
Mikor meglátja a temérdek rózsát, megérti, a rózsája nem az egyetlen a világon. De neki attól még az igazi és az egyetlen, mert időt vesztegetett rá. Mire a pilótával megismerkedik, már egészen sokat látott és megértett a világból. Készülődik, hogy visszatérjen a bolygójára, a rózsájához és a vulkánjaihoz, de kér egy bárányt is magának. Kér és kérdez, de csak akkor mesél, amikor kedve van hozzá. A kis herceg, bár tiszta maradt lelke, a végére egy kicsit fölnőtté válik, mert tudja, csak egy módon juthat vissza bolygójára…
Most épp kibírtam sírás nélkül a végét, de azért fojtogatta a szomorúság torkomat. Hiába tudjuk mi az élet rendje, hogy ami egyszer elkezdődik, az egyszer le is zárul, az nem jelent mindig vigaszt. A kis herceg mégis reményt ad arra, hogy meg lehet maradni jónak, még ha nem is úgy, mint egy gyermek. Az biztos, ha egyszer lesz gyermekem, mikor már elég nagy lesz, hogy megértse ezt a könyvet, a kezébe fogom adni, mert ez el kell olvasni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: