“Nem ismerem anyám, de fizetnem kell az ellátását”

Vannak törvények, amelyeket nem lehet ép ésszel megérteni. Ilyen a szülőtartás is, amely igen komoly morális kérdéseket vet fel. Az, hogy odáig jutottunk ma Magyarországon, hogy törvénybe foglalták, hogy el kell tartani szüleinket, mert úgy gondolják, magunktól nem érjük fel ésszel, hogy szüleink támogassuk, az egész egyszerűen felháborító. Az meg pláne, hogy köteleznek is minket rá, mert nincs az államnak pénze fizetni a nyugdíjunkat, az orvosi ellátásunkat, ezért mindent ránk hárítanak.

Vietnámban kórház épül magyar pénzből, itthon stadionok létesülnek, falábú focistáknak… Az, hogy gyerekes családokat esetleg tönkre tesznek a szülőtartással, (mert ott a hitel, amiből lakást vettek pl.) az nem számít. Sokan támogatjuk szüleinket, de mindennek van határa. Jó lenne, ha a tisztelt törvényalkotók megértenék, hogy ma még Magyarországon nagyon kevés az olyan ember, aki könnyedén tud abból a pénzből megélni, gyereket nevelni meg még a szülei ellátását is finanszírozni, amit megkeres munkájával.

Nemrégiben írtam Anna történetéről, akiről az anyja lemondott pár hónapos korában. Az anyja úgy halt meg, hogy életében kétszer látta a saját lányát, akkor is csak azért, mert pénzt akart tőle. Annát nevelő szülők nevelték, anyjával nem volt kapcsolata. Ötven éven keresztül soha nem kereste anyja, csak akkor, mikor szociális otthonba került, s akkor is csak azért jutott eszébe, hogy van egy lánya, mert arra jónak tartotta, hogy fizesse neki az ottani ellátását.

Mindez 10 évvel ezelőtt történt, amikor Anna írt egy nyilatkozatot, s minden hivatal elismerte, hogy nem köteles az akkor még soha nem látott anyjának a szociális otthoni ellátását fizetni. Akkor még a törvénykezők úgy gondolták, nem elvárható és nem is köteles valaki olyat eltartani, aki sem érzelmileg, sem fizikailag, sem anyagilag nem támogatta őt soha, hiszen kitette egy árvaházba.

Ma már ez nincs így, köszönhetően a szülőtartás törvénybeiktatásának, bármennyire abszurd is. Bizony emberek, hiába dobott el minket a szülőnk, s mondott le rólunk, hiába nem fizetett soha semmit sem utánunk, ma a jog azt mondja, fizetnünk kell a szociális ellátását, sőt, a temetését is!

Apelláta nincs, ezt a békát le kell nyelnünk.

Állam bácsi szerint csak az számít, hogy van-e kerestünk, illetve, van-e munkanélküli járadékunk, mert a szociális ellátásért és a temetési költségért is fizetni kell! Ha összesen 24000 forintos szociális segélyből tengődünk is, levonják apránként a szociális ellátásért és/vagy a temetésért a pénzt. Eddig etikai kérdésnek minősült a jogrendszerben, hogy akarjuk-e, vagy nem fizetni egy olyan ember költségeit, aki árvaházba tett minket. Most már kötelességünk, mert ha nem tesszük, büntettet követünk el!

Normális esetben (ha a szülő nevelt) akkor ez az egész szülőtartás nem is igazi kérdés. Persze szerető családok életét így is felbolydíthatja, mert anyagi csődbe is vihet kisgyerekes családokat. Az sem érthető igazán, hogy egy olyan szülő után, miért kell fizetnünk, akitől „csak” az életünk kaptuk? Tudom, sok keresztény felszisszen, meg megbocsátásról beszél, na de, ha a saját életünket romba dönti a soha nem látott szülőnk, akkor hiába bocsátunk meg és fizetünk mindent utána, attól még fel kopik az állunk.

Úgy tűnik a jog, ma érzelmi világunkat korbácsolja fel, csak, hogy ne az állam fizessen egy olyan ember után, aki akármilyen szülő volt is, valószínűleg egész életében dolgozott. Fizetett társadalombiztosítást, adót, nyugdíjat, mindent. Szóval, miért nem volt az elég az államnak, miért kell még mások életét is tönkretennie? Minden a pénzről szól, s ezért olyan igazságtalan rendeletek születnek, amelyek embereket taszítanak érzelmi és anyagi válságba.

Neked mi a véleményed?