Kellenek a pofonok. Azért, hogy magadba nézz és megkérdezd: Hogyan jutottam ide? A válaszok – ha őszinte vagy magaddal- segíteni fognak. Azzal, hogy belátod, vannak hibáid, vannak ballépéseid, amelyek valódi énedtől elsodornak. – Ezekre pedig figyelned kell, hogy önmagadhoz hű maradhass.
Az élet mindig tálcán kínálja nekünk a leckéket. Főként akkor, amikor hatalmasat bukunk, és a fájdalomtól üvöltünk. Vannak helyzetek, amelyeket azért kell megtapasztalnunk, hogy jobbá váljunk. Ehhez pedig meg kell küzdenünk a démonjainkkal, amelyek egy ideje már bennünk tanyáznak.
Mi mással lehetne feloldani önmagunk béklyóit, mint kimondott szavainkkal? A tettek is számítanak, de először önmagunknak kell bevallani az igazat. Arról, hogy miért jutottunk oda, ahol már csak a fájdalom és küzdelem mezeje látszott az egyetlen járható ösvénynek. Ahova azért vittük szívünk, hogy az élet megtanítsa nekünk, milyen emberek is vagyunk valójában.
Ennek megtapasztalásához, pedig csak fájdalom útján juthatunk el. Olyan kín képében, amely miatt már csak könnyek nélkül tudunk sírni, mert nincs annyi könny, amely feloldhatná bánatunk és megbánásunkat, azért, amivé lettünk.
Olykor csak harcok árán lehetséges fejlődni. Mindenkinek meg van a maga küzdelme, s ehhez a saját utunkat kell járnia. Néha mellénk szegődnek emberek, időlegesen, de sosem végleg. Nekik is meg van a saját ösvényük, s a miénket, csak egy darabig keresztezik ezek. Ők csak rámutatnak valamire bennünk, hogy szembesítsenek lelkünk sötét oldalával. Megtisztulni segítenek, s mi is adunk ezért nekik valami értékeset cserébe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: