Gondolkodtál már azon, hogy miért vonzol bizonyos típusú embereket az életedbe? Miért vannak körülötted erőszakos, uralkodó, vagy elesett emberek? Feltetted már magadnak a kérdést miért vagy olyan, amilyen? S miért bonyolódsz bele rendre, érzelmi igényeidet nem kielégítő kapcsolatokba?
Egyes találkozások azért jönnek létre, mert mélyen megbúvó érzelmi sebeinket kellene begyógyítanunk. Sokan vagyunk, akik szeretethiánnyal és megfelelési kényszerrel éljük életünk, s ezért romboló helyzetekbe és kapcsolatokba sodorjuk magunkat.
Az emberek változnak körülöttünk, a történet nem. Mindig ugyanazokat a problémákat kapjuk vissza, mindaddig, amíg végre meg nem tanuljuk a leckét.
Az életünket nem random találkozások alkotják. Minden találkozásnak meg van az értelme, csak vannak, amelyeknek értelmére, később jövünk rá. Van, amikor érzelmi sebeinket gyógyíthatnánk be, amelyeket gyermekkorunk óta cipelünk magunkkal. S azért találkozunk olyanokkal, akiktől fájdalmat, bánatot kapunk, hogy felismerjük a mintát, amely által megsebzett, szeretethiányos felnőttként élünk, a gyermekkorunkban tapasztaltak hatására.
Meg kell tapasztalnunk újra az elhagyás fájdalmát, hogy tudjuk, az milyen mintát hívott elő belőlünk. Meg kell tapasztalnunk a közönyt, hogy megértsük, miért küzdünk mindig olyan ember szeretetéért,=figyelméért, akinek semmit sem jelentünk. Fel kell ismernünk, miért kerülünk mindig olyan emberek közelébe, akik érzelmileg és/vagy fizikailag bántalmaznak, zsarolnak, manipulálnak minket.
Milliónyi apró történést, találkozást kell átélnünk, hogy megértsük önmagunk. Azért, hogy begyógyítsuk érzelmi traumáinkat, amelyeket gyermekként szereztünk.
Az érzelmeinket, a gondolatainkat, a körülöttünk élő emberek semlegességét, vagy érdeklődését nem véletlenül vonzzuk életünkbe. Csak sokszor az a baj, hogy odáig jutunk el a felismerésben, hogy annyit látunk, hogy időről-időre ugyanolyan kapcsolatokba kezdünk bele.
Például az, aki egész kiskorában küzdött a figyelemért, törődésért, gyakran felnőtt korában is azt hiszi, hogy csak akkor érdemel szeretet, ha azért valami olyat tesz, amit mások (szerinte) elvárnak tőle. Azt tanulta meg, hogy tettekkel bizonyíthatja szeretethetőségét, s így olyan embert is vonz be, akivel ezt újra játszhatja.
Ha azt hisszük a szeretet küzdelmet jelent, rendre olyan embereket vonzunk, akik érzelmileg távolságtartók, elérhetetlenek, agresszívabbak vagy gyengébbek nálunk. Attól függően, hogy milyen mély trauma ért minket gyermekként, s hogyan sikerült vagy nem, azt feldolgozunk magunkban.
Ismerős helyzeteket teremtünk, amelyekről lelkünk mélyén tudjuk, hogy azok nem jók nekünk.
Mivel nem tanultuk meg a helyén kezelni a történteket, ezért olyan embereket vonzunk, akik érzelmileg vagy fizikailag bántalmaznak, kihasználnak, semmibe vesznek minket.
Ez mindaddig így lesz, míg fel nem ismerjük, hogy már nem vagyunk gyermekek.
Mert bár egy gyermek valóban kiszolgáltatott helyzetben van a felnőttel szemben, ez már felnőttként nem kell, hogy valóságunk legyen. Bizonyos típusú emberekkel azért találkozunk újra és újra, hogy ezt felismerjük, s aztán másként döntve, kiállva önmagunkért, végre kilépjünk a múltunk árnyékából, s olyan egészséges felnőtt kapcsolatokat létesítsünk, ahol a szeretet feltétel nélküli alapokon nyugszik.
Amikor kezdjük megérteni, hogy ezek a találkozások gyógyító célzattal jönnek létre, akkor fogjuk mindezt belátni. Az is akkor tudatosul bennünk, hogy a valódi szeretet jár mindenkinek, mikor ráeszmélünk, hogy méltók vagyunk rá, „csak” azért, mert élünk.
Nem támaszt elvárásokat, nem követel semmit. Önmagunkban kell felfedezni, így hasztalan azt, önmagunkon kívül keresni.
Közhely, de igaz: ha valódi szeretetet szeretnénk kapni másoktól, ahhoz először önmagunkat kell megszeretnünk. S ezt pontosan az hozhatja el, ha a sebeinket felnyitó embereket gyorsan felismerjük, és a helyükön kezeljük. Ha megértjük nekik is megvannak a saját sebeik, amelyek a gyermekkorukból erednek. Úgy, ahogy nekünk is, csak ők még nem ismerték fel, milyen trauma vár érzelmi gyógyulásra…
Azt, hogy mi történt velünk gyermekként, nem tudjuk megváltoztatni. Ott gyengék voltunk, mások döntötték el, hogy mi legyen a sorsunk. Felnőttként ennek már nem kell így lenni. Lehetőségünk van változtatni, ha tudjuk, miért találkozunk újra és újra bizonyos emberekkel/helyzetekkel.
Sokszor megtéveszt minket az ismerősség érzete. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért, de egy-egy emberrel szemben, (már az első pillanatban) feltámad bennünk az ismerősség érzete. Persze ennek legtöbbször romantikus/baráti felhangot adunk. Pedig közel sem biztos, hogy olyan célzattal jött létre a találkozás, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: