Az összetartozás illúziója

Hogyan jut odáig egy nő, hogy nem látnak benne mást a férfiak, mint vágyuk kielégítésének eszközét? Hogyan jut el egy férfi arra a pontra, ahol minden nőre már csak tárgyként tekint? Hogyan jutnak el az emberek odáig, hogy már képtelenek a szeretetet, az értéket, az embert egymásban észlelni? Mi az oka annak, hogy egyre inkább elássuk érzéseinket? Miért hagyjuk, hogy ösztönök irányítsák tudatunk? Miért figyelünk egyre inkább testünk kívánságaira, ahelyett, hogy a lelkünk vágyait hajtanánk? Mivé lett bennünk a szerelem? Mivé vált az összetartozás utáni epekedés?

Amikor egy nő egyedülállóvá válik, vagy a kapcsolata kezd hamuvá lenni, személyisége egy kicsit megváltozik. Újra felfedezi önmagát, más külsőt próbál ki, szép új ruhákat vásárol, s elkezd kifelé élni. Próbálja magának és környezetének is bebizonyítani, hogy mennyire rendben van, azzal, ahogyan él. Mégis, valahogy ahelyett, hogy magabiztosságából táplálkozva az értékeit venné számba, és új, tehetségének megfelelő dolgokba vágna bele, valahogy megragad a külső világban.

Igaz ugyan, hogy bizalommal teli járkál az utcán, de mindezt csak testi szinten méri, nem pedig belső értékeiből fakadóan. A férfiak pedig ezt valahogyan, egy érzékeny radarrendszer segítségével ki is szúrják. Érzik, hogy elesett példányra találtak. Észlelik, hogy a nő teste sóvárog a kéjes simogatásra. S ők ezt megkívánják adni neki….

Persze mindenki magából indul ki. Egy férfi számára a szexualitás olyan lényegbevágó, mint a víz a testünknek. S mivel bennük feléled a vágy, mindenre, ami új és ismeretlen, nem tudnak másra asszociálni, mikor egy vonzó nővel találkoznak, csak arra, hogy ők képesek lennének azt adni, ami a nőt, nővé teszi. – Gondolják ők.

Persze a valóság, amely vágytól elhomályosodott szemüknek nem tárul fel, egészen más. Mivel azonban nem tudják tovább a fejüket törni, így a nadrágjukban lévő micsodájuk veszi át az irányítást. Ez pedig súlyos hiba. Olyan vétek, amely esendővé teszi őket, és a gyanútlan nőt, áldozattá.

Igaz, sokan közülük komoly csatákat vívott már az érzelmi játszótéren. Szerelembe estek, de egy vagy két „gaz” nő megsebezte, amúgy is gyengén verdeső szívüket, s azáltal, hogy büszkeségük csorbát szenvedett, s komoly sebeket szereztek férfiasságukban, nem vágynak többé szeretni senki mást, csak önmagunkat.

Ahhoz pedig, hogy egy férfi és egy nő az ágyba kerüljön, nincs szükség érzelmekre. Elég a vonzalom, amely egymás felé hajtja őket, s a tudat, hogy most összefonódhatnak egy röpke időre. Elég az összetartozás illúziója, amely csak az aktusban teljesül ki, s amiben ezért nincs is valódi meghittség. Csak vágy van, az összeolvadás kívánsága, amelyet annyiszor összekevernek férfiak és nők, a szerelemmel. Pedig a kettő nagyon nem ugyanaz.

Idővel mindenki rájön persze, hogy a test kívánságainak kiélése távol áll a kötődéstől, de addig keserves és igen kísértő út vezet. Tudni azt, hogy van valaki, aki sóvárog utánuk legalább annyira képes összezavarni az embert, mint a szerelem. Nyílván főként akkor, ha lövésük sincs róla, milyen az, ha igazán szeretnek és szeretve vannak. Az ilyen történetekből szokott kisülni, hogy az együtt töltött rengeteg akrobatagyakorlat hatására az egyik fél szerelmet képzel ott, ahol csak összegyűrt lepedőt kellene látnia.

Talán önvédelemként is szeretné elhinni, hogy nem alázta meg magát és a másikat azzal, amit tettek, azért mert az összefonódásba kapaszkodtak. Talán azért is próbál többet látni a dologban, mert lelke mélyén suttog már egy hang arról, hogy szíve szeretni és szeretve lenni akar. Na, ilyenkor szoktak az emberek elkezdeni tépelődni.

Kérdéseket tenni fel arról, hogy miért tették, amit tettek és miért nem figyeltek jobban a belső hangra. Persze, mint sok mást is a férfiak ezt is könnyebben kezelik. Valljuk be, igen ritkán tévesztik össze a testi vágyat a szerelemmel, nem úgy, a nők. Ők csak élvezetet keresnek az életben, s tisztában vannak azzal is, mire vágynak. A nők nem találják magukat, ezért kötnek ki lélekölő kapcsolatokban, s ezért üresednek is ki. Természetesen az együtt végzett gimnasztika után, még emésztőbb bennük a hiány. A hiány mely a szeretetlenségből fakad, s amelyet ők feláldoztak a kéjek oltárán…

Férfi és nő sok hasonlóságra épül lelkileg, de mégis olyan messze állnak egymástól, hogy az egy örök konfliktushoz vezet. Az egyik kielégülni akar, a másik érzelmeket hajt, s ezért valaki mindig hazudni fog, hogy megkapja, amit akar. Persze súlyos hiba lenne azt hinni, hogy csak egyikük lehet emocionális lény.

Mindenkinek vannak érzelmei, csak éppen nem ugyanolyanok és nem ugyanazt a célt szolgálják létezésükben. Mindig lesznek olyanok, akik csak a testükre figyelnek. S mindig lesznek olyanok is, akik azért engedik használni testüket, hogy a szeretet illúzióját dédelgethessék magukban. Nem az a baj, hogy eltérő igényeik vannak, hanem, hogy nem vallják be még maguknak sem az igazat. Arról, hogy szeretetre vágynak, de beérik testi örömökkel is, ha már nem mernek engedni szívük valódi kívánságának.