Fekete István: Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megáll és elszakad a testemtől, az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot.
Dsida Jenő: Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsúzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!
József Attila: És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt,
Késnyelek hullottak pengétlenül
A szemeibül.
– Ó, mennyi dinamit lakik
Én élve síró szemeimben! –
A föld egyszerre elszaladt alólunk
És elszaladt alólunk minden;
Ég, csók, tűz, magam s a semmi.
(…)
Fehér vízben hevertünk egymás mellett,
Szívemben ő s az ő szívében én.
Hátulról keresztülnéztem magamon
S úgy láttam, hogy bennem él tovább.
Gárdonyi Géza: Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Amíg akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk. Világból való kifelé haladásunk jele, ha már a szemünk nyugodtra fordul. Ha már az akaratunk nem néz a távolba. Ha már az óhajtásaink nem óhajtanak. A nagy tűz vége felé csak már alacsony kis néma lángocskákkal ég.
Jókai Mór: Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.
Arany János: Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!
Babits Mihály: Az életemet elhibáztam,
rossz szögletet mértem falán,
törölhetetlen drága vásznam
terhes színekkel mázolám:
emlékből raktam össze rőzsét,
múltból máglyát jövőm alá,
s tegnap tüzére holnap hősét,
magamat dobtam égni rá.
Tóth Árpád: Csak sose sírj,
Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,
Csak sose sírj,
Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,
Csak sose sírj,
Nem illet engem itten joggal semmi,
Csak ennyi, lásd
Köszönni illedelmesen és menni.
Juhász Gyula: Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok.
Ady Endre: Egy suhanás se árulja el,
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: