A 15. század végén a portugálok elértek Dél-Afrika nyugati partjára. Nemsokára újabb hajók jöttek és elkezdődött Afrika 400 éves megszállása. Bár eleinte sikerült Kongó királyának egyességet kötni, s cserekereskedelemre lépni az újonnan érkezőkkel, közel 100 év után a kongóiak megelégelték a növekvő elnyomást, s szembeszálltak a zsarnokokkal…
A portugálok okulva a Kongóban történtekből, délebbre már úgy vették az irányt, hogy biztosra mentek. 1570 körül 700 katonával és 7 hajóval betörtek Ndongóba, így az ott élőknek esélyük sem volt az ellenállásra. Ebben a nem éppen egyszerű időszakban született meg 1583-ban Dzsinga, Ndongó királyának elsőszülött lánya. Az a nő, aki gyakran járt férfiruhába, embereket használt széknek, 60 férfiból álló háremet tartott fent, egy éjszaka után, minden szeretőjét kivégeztette, és akinek 35 éven át tartó harcaiban, nők és férfiak egyaránt küzdöttek.
Igaz, fivérével úgy nőtt fel, hogy azt kellett végignézniük hogyan igyekszenek a portugálok elpusztítani mindent, ami számukra fontos. Az afrikai kultúra megtiprását, a kereszténységre való erőszakos átnevelést, az emberek elhurcolását és eladását, s persze a portugálok egyre növekvő kapzsiságát láthatták premier plánból.
Mikor apjuk meghalt, Dzsinga bátyja igyekezett jó kapcsolatot ápolni az előrenyomuló keresztény hittérítőkkel, a rabszolga kereskedőkkel, a s az újonnan érkező telepesekkel, akik addigra létrehozták Luanda városát. Egyik tárgyalásuk alkalmával végül sikerült is békét kötnie a portugálokkal, s Dzsinga a jó szándék jeleként még meg is keresztelkedett, és felvette az Ana de Suosa nevet. ( S a portugálok vezetője lett a keresztapja.)
Persze a béke nem tartott sokáig, mert a portugálok alig három évvel később megszegték a békeszerződést, és 1623-ban megtámadták Ndongót. Dzsinga bátyja viszont nem akart harcolni, annak ellenére sem, hogy húga joggal sürgette ellenlépésre, hiszen több száz ember került börtönbe és elhurcolásra. Bátyjától csak ennyi telt, hogy szóban fejezte ki nem tetszését, amiért a portugálok egyszerűen félre lökték.
Ekkor lépett Dzsinga közbe, hogy tárgyalást kezdeményezzen az emberek szabadon bocsátása érdekében. A vásznon is megörökített eseményen, csupán egy szék volt a teremben, (amin a portugálok tárgyalója ült), de Dzsinga megoldotta a helyzetet. Egy szolgáját használta széknek, s miután a tárgyalás befejeződött, megölte azt, mondván, nem ül ugyanazon a széken kétszer.
A tárgyalás sikerrel zárult, és később, Dzsinga első uralkodói megnyilvánulásának pillanatává vált. Kihozta az embereket a börtönből, s sikertől megrészegülve úgy érezte, jobb, ha ő maga veszi kézbe a dolgokat, s megmérgezte bátyját (egyes források szerint megette a szívét is). Akárhogy történt, Dzsinga trónra került, s miután megkoronázták, áttette székhelyét délre, hogy megerősítse pozícióját. Egyességet kötött a Matamba királysággal, uralma alá hajtotta a nem túl népszerű kannibál Jaga törzset és létrehozott egy új országot, amely elmenekült rabszolgák, s disszidens katonák otthona lett.
A megnövekedett létszámú királyságából létrehozott egy hadsereget, akikkel elkezdte 35 éves ellenállási harcát a portugálokkal szemben. Mikor 1640-ben megjelentek a hollandok Matambában, első dolga volt velük szövetséget kötni, így akkora erőfölényre tett szert, hogy egészen kicsi területre tudta seregével visszaszorítani a portugálok fennhatóságát. 8 éven át tartott ez az állapot, aztán a portugálok Brazília felől jelentős támogatást kaptak és visszaverték Dzsinga csapatait, s a királyság nagyrészt brazil fennhatóság alá került.
Nem maradt más választása, vissza kellett vonulnia Matambába, s ott is maradt uralkodni 1663-ban bekövetkezett haláláig. Mivel a portugálok nagyon jól tudták, hogy amíg Dzsinga meg nem hal, addig nem foglalhatják el azt a területet, az uralkodásából hátralevő 15 évet Matamba lakossága békében töltötte. Csak Dzsinga halála után tudták a portugálok elfoglalni a mai Angola területét.
Okos nő volt. Küzdött a népéért, hogy a portugálok ne aprítsák őket, de ő is besegített ebben. Annyira jó, hogy 450 év alatt sem változott az emberi élethez való hozzáállásuk, még ma is gyilkolják egymást és kínozzák a más származású embereket. No, nem baj, majd a zeu befogadja őket és eteti.
Huhh, nem semmi csajszi 🙂