Összesen 31 évet élt a szabadverselés mestere. Beteg volt a szíve, így csak a rendkívüli óvatos élet menthette volna meg. Ő azonban nem akart vigyázva élni… de talán nem is tudott volna. Versei apróságokkal is foglalkoztak, mert sok mindenre felfigyelt, ami körülötte zajlott. Felnézett Edgar Allan Poe-ra, innen a misztikusság verseiben. Imádta Kosztolányit és Babitsot, tőlük is igyekezett eltanulni azt, amit csak lehetett. Alig beszélünk róla, pedig megérdemelné. Május 17-én lenne 111 éves Dsida Jenő, verseivel emlékezünk ma rá.
Emlékezések városa
Körül a tenger végtelen,
csobog, susog a hallgatag hab.
Jaj-szavak búgnak itt is, ott is,
de tompa mind és fátyolos
és egyre halkabb, egyre halkabb.
A templomtornyok imbolyognak,
tejszínű, ködös, sűrű pára
száll be a házak ablakán
s álmosan készül el a város
a reménytelen éjszakára.
Egy-két alak megy még az uccán,
lépése álom, mese, múlt –
Egyre fáradtabb, csöndesebb lesz
s aztán egyszerre nem is látszik,
ködbe merült, álomba hullt.
Sápadt, szép kicsi leányarcok,
mosolyai egy-egy betegnek –
zsibbadtan, ólmosan szétfolynak
s mint titokzatos boszorkányfüst,
réveteg-lágyan ellebegnek.
Az utolsó fény is ellobban
és vissza nem tér már soha…
Tengerrel, köddel, éjszakával
összecsitúlva elmerült az
emlékezések városa.
Egy fecske átsuhan…
Valami volt.
Mint mikor megakad az óra
s tovább ketyeg,
egy szomorú angyal szivárványra mosolyog
és újra pityereg.
Szélűzött felhők közt kisüt a hold.
Boldogságból torony emelkedik
s már leomolt.
Illanó illat,
villanó fény,
káprázó szemnek ezerszínü folt.
Egy búcsuzó fecske átsuhan
házunk füstje fölött.
Csak ennyi volt.
Kalendárium szonettekben
Május
A tiszta örvendezés dicsérete
Bús alkimista, mit nekem a kincsek!
Kihúnyt a tűz már és kihűlt a lombik,
Vídám, vídám szeretnék lenni holtig,
hogy fénnyel minden élőt szembe hintsek.
Itt künn zenél a friss májusi lomb, víg
nyikordulással nyílnak a kilincsek
s a fülledt kamrákból kibújva, nincs seb:
akár a fák, a lélek is kibomlik.
Eszembe jut sok kapzsi vágy, mi kár volt,
és jönnek nők is, karcsúk, vagy molettek,
és egy-egy emlék is, mely szép, habár holt.
Szívemet, melyből ádáz harcok ettek,
most elringatják hűs, körülhatárolt,
együgyű tócsák: langyos kis szonettek.
Versek forrása: mek.oszk.hu
kép:pinterest.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: