Nem ismerem a női lelket, pedig nő vagyok. Csak a férfi szívébe és lelkébe látok bele, akaratlanul. Valamiért ott találok megnyugvást, s közöttük. Magam sem tudom miért alakult így, de jobban megértem őket, mint nőtársaim.
Volt idő, mikor gyűlöltem, hogy nőnek születtem, mert azt hamar megtanultam, hogy egy férfinak sokkal könnyebb az élete. Persze neki is megvannak a maga terhei, de erős karjaival jobban fel tudja azokat kapni és messzire elhajítani.
Egy nő életében sok szerepet kell felvállalnia, hogy szívből élhessen. A férfinak csak három, maximum négy szerepe van, s azok is szinte egyforma jellegűek, így nem kell közöttük sok lépcsőt ugrálni át jellemükben – gondoltam én…
Érthetőek, egyenesek, nem mennek bele játszmákba. Maximum csak annyi időre, amíg el tudnak minket csábítani, vagy megkapják a hőn áhított állásukat. Nem könyökölnek, nem lelkiznek órákig, csak teszik a dolguk. Kimondják, ha gondjuk van, képesek kikapcsolni elméjüket bármikor, így nem pörögnek napokig olyan kérdéseken, amiket úgy sem tudnak maguk megválaszolni.
Persze nekik is vannak kétségeik, ők is küzdenek önbizalomhiánnyal. De nem verik ezeket nagydobra, inkább igyekeznek magukban azokat letisztázni. Szeretnek és féltenek minket, ha meghalljuk szívük dobbanását. Nem csinálnak drámát abból, ha elengedjük kezüket, s utána nézünk egy másik férfinak az utcán.
Vannak közöttük jószívűek és rosszhiszeműek. Vannak közöttük, akik a szívük hangját, míg mások a testük kívánságait követik. Most, hogy ezt leírtam már azt is látom nem is különbözünk mi annyira. Sőt, valószínűleg azzal, hogy az ő lelküket ismerem, megismertem általuk a sajátomat (így a női lelket) is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: