Apák napja van, s rád gondolok. Arra, hogy amikor baba voltam te keltél fel hozzám éjszaka. Odaadtál anya kezébe, hogy megetessen félálomban. Én erre persze nem emlékszem, csak arra, mikor a hónod alatt feküdtem három éves koromban.
Arra is emlékszem, hogy te jöttél értem az óvodába, aztán mentünk a sarki presszóba. Én előrefutottam, a presszós néni felültetett a pultra, kaptam egy baracklevet, téged meg várt a söröd. Amikor vasárnap kész lett az ebéd és nem voltál otthon, anya engem küldött utánad. Hamar megismert engem a környék összes italozójának törzsközönsége, tudták kinek a lánya vagyok…
Apa én emlékszem mindenre! Jóra és rosszra egyaránt. Arra is, mikor egyedül indultam iskolába, te jöttél utánam titokban. Azt hitted, nem veszlek észre, de tudtam melyik fa mögött vagy. Sokat vittél be a munkahelyedre is, emlékszem körülrajongtak téged – meg engem- a titkárnők az irodában. Mindig kiszúrtam gyorsan azt a nőt, akivel különösen bizalmas volt a viszonyod – mert másként- sokkal bizalmasabban viselkedtél vele, mint anyával.
Arra is emlékszem, mikor ijedtem meg tőled először. Még csak 8 éves voltam, mikor egy éjjel két marcona ember húzott be az előszobába, mert a kapuban találtak összeesve téged. Az ágyam mellett feküdtél a földön aznap este, mindent áthatott az alkohol szaga… Amíg élek nem felejtem el, milyen kicsire gömbölyödtem össze, s, hogy levegőt is alig mertem venni, nehogy felébredj…
Azért vannak szép emlékeim is, mert ott voltak a nyaralásaink. Amikor hármasban mentünk, 10 napból 9 csodálatos volt. Anya és én rengeteget nevettünk, nagy bohóc voltál. Csak ne lett volna az az egy nap, amikor addig ittál, amíg el nem ájultál…
Emlékszem arra is, hogy rengeteg könyvet olvastál. Elképesztő tudásod volt és van még mindig, bármihez hozzá tudtál szólni. Lehetett volna belőled nagy tudású történész, író, tanár, de még jogosítványod sem lett, hogy tudj bármikor inni. Apa mond miért volt mindig az alkohol nálad erősebb, miért nem tudtad a késztetésed legyőzni?
Mikor anya elhagyott minket, s azt mondtad, többé nem is látjuk őt, én, a 12 éves vigasztaltalak, mert annyira zokogtál. Fogtam a kezed, mondtam, hogy veled maradok, de te hozzám se bírtál szólni hónapokon át… Ellöktél engem is, mert anyára emlékeztettelek. Anyát meg rád, így patt helyzetbe kerültem…
Mindig hozzád húztam, te értettél engem. Örökké hálás leszek neked, mert mikor nem volt pénzünk – mert anya nem fizette a tartásdíjat- te hitelt vettél fel, hogy be tudj iskoláztatni. Ismerem a jó és rossz oldalad, tudom, hogy vannak hibáid és gyengeségeid. Tudod apa, mindennel együtt szeretlek, csak az fáj, hogy te ennél sokkal többre vihetted volna, s mára megkeseredtél…
Én mindig emlékezni fogok arra, milyen tiszta volt tekinteted, amikor még az életem elején jártam. De most néha már annyira homályos a szemed, és a tested is olyan elgyötört, hogy fáj ezt látnom. Az alkohol volt egész életedben a társad jóban és rosszban… Azt választottad, nem anyát vagy engem… és ez fáj… mert bármilyen is vagy, én nagyon szeretlek téged…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: