16 éves voltam, mikor először szerelmes lettem. Barátom élte a gondtalan egyetemisták életét, ami azt jelentette, hogy simán otthon hagyott, mikor a Szigetre felment a haverjaival. Nem zavart, hogy nélkülem ment, de irigyeltem, amiért az ő szülei egy egész heti szórakozását állták. Az én családom sosem állt jól anyagilag, így korán a fejembe lett verve, hogyha valamit akarok, azért keményen meg kell dolgoznom.
Dolgoztam is iskola után és a nyári szünetben. Gyűjtögettem, hogy legyen ruhára és élelemre pénzem. Azt is összehoztam, hogy elmenjek egy-egy fesztiválra. A Volt fesztivál volt az első – rákaptam az ízére- s onnantól kezdve minden évben eljártam egy fesztiválra, ahol a kedvenc zenekaraim felléptek.
Az évek során láttam így a The Roots zenekart, a Public Enemyt, a Beastie Boyst és Everlastet. Csodás élményeket szereztem, s egyre szélesebb lett a látóköröm. Megszerettem a közeget, ahol a rasták a punkokkal békében megfértek. (A fesztiválokon meg lehet csinálni, hogy míg a nagyszínpadon szól a reggie, addig a hátunk mögött egy kisebb sátorban a Prosectura szól. )
Táncoltam sárban és esőben, barátkoztam össze lengyelekkel, németekkel, hollandokkal. Persze ez már a Szigeten volt, ahol mindig óriási bulik zajlottak és zajlanak ma is. A környéken nem is aludt senki és rettentően felemelő volt a Kaláka zenekarra ébredni reggel (vagy inkább délben?). Délutánonként humoristákat néztünk, kerekasztal beszélgetéseken vettünk részt szakemberekkel, felvilágosító órák voltak a drog és alkohol hatásáról, szóval a buli mellett okulhattunk is.
Mikor a Balaton Soundra mentem már három műszakban dolgoztam. Éjszakás voltam, nem tudtam kivenni szabadnapot, így munka után a vonaton aludtam, míg a többiek vigyázták álmom, s mikor leértünk a Balatonra, már ment le a Nap. Együtt buliztunk a Beastie Boysra és Senára aznap éjjel. Hajnalban a fűben feküdtünk a vízparton, majd a vonatállomásról egyből mentem vissza dolgozni, de nem bántam.
Sok-sok szép élményt gyűjtöttem, s talán az egyik, amire a leginkább büszke vagyok az az, hogy önerőből tudtam elmenni ezekre a fesztiválokra. Idén Belgiumban jártam, ahol ismét a The Roots zenekart néztem meg és nosztalgikus érzéseim támadtak. Már nem járok annyit fesztiválokra, hiába, csak öregszem. De ma is szeretem, hogy ezek a fesztiválok összehozzák az embereket, mert a zenének van egy fajta összetartó ereje, ami miatt akárhány évesek is vagyunk, eljárunk ezekre a fesztiválokra, évről-évre.
