1930 január 5-én találkozott először Bonnie és Clyde egy baráti összejövetelen. Erős vonzalmuk egymás iránt azonban nem teljesülhetett be azonnal. Egy időre el kellett válniuk, mert Clyde-t autólopásért leültették. Bonnie szorgalmasan látogatta, sőt, egyszer még pisztolyt is becsempészett neki, Clyde megszökött, majd elkapták, s miután egy rabtársa intimkapcsolatba akart vele lépni, gyilkolt.
Szerencséjére egy életfogytiglanis társa magára vállalta a gyilkosságot, főként azért, mert a fiú olyan rossz lelkiállapotban volt, hogy két lábujját is levágta, hogy kiszabaduljon. A sors fintora, hogy egyébként is kiengedték volna két nappal később, de ezt ő nem tudta. Személyisége a börtönélet és a történtek hatására annyira megváltozott, hogy nem lehetett éppen beszámíthatónak mondani. Bent a rabtárs vigyázott rá, kint pedig Bonnie szeretete tartotta benne a lelket.
Clyde nem győzött hálás lenni, s szabadulásától kezdve Bonnie és ő elválaszthatatlanok lettek. A lány csatlakozott a Barrow bandához is, s Clyde megtalálta benne lelki támaszát, akiért érdemes volt élnie is. Az sem zavarta, hogy Bonnie férjes asszony volt, igaz, férje éppen börtönben ült. Mindketten menekültek, Bonnie egy rosszul sikerült házasságból, Clyde pedig a börtönben átéltek elől…
Mint szilaj vadak, megszállottan keresték a boldogságot és a szabadságot. Persze Bonnie-ban a kalandvágy azért mérsékeltebb volt ahhoz képest, mint amit a történetírók mesélnek róla. A tévhittel ellentétben ő nem rabolt soha, csak Clyde-dal is társaival ment a bankokhoz, benzinkutakhoz, kisboltokhoz és megvárta őket odakint. Pénz kellett volna, hogy új életet kezdjenek, s olyan álmokat váltsanak valóra, amelyet a mélyszegény családjuktól sohasem remélhettek.
Nem lett nagy fogásuk sosem, a legtöbb pénz, amit sikerült szerezniük mindössze 80 dollár volt. Abból nem lehetett túl messzire jutni, s hátrahagyni a múltat. Így aztán nem is csoda, hogy elvállalták pénzért az újságok megkeresését, s hagyták, hogy a modern Mr. és Mrs. Robin Hood névvel illessék őket. Az újságírók kérésére készültek a fegyveres képek is, ami miatt az terjedt Bonnie-ról, hogy ő egy a fegyveres rablók közül, pedig ez nem volt igaz. Clyde sem ölt a börtön után sosem (a közhiedelemmel ellentétben) hanem „csak” megkötözte az embereket és hátrahagyta azokat.
Főben járó bűnösöknek nem is ezért lettek kikiáltva, hanem azért, mert Clyde meg akarta hálálni börtönben ragadt társának azt, amit érte tett, így kitalálta, hogy kiszabadítja őt. A szabadítás sikerült, s nemhogy az életfogytiglanist, de még másik három rabot is kiszabadított a Barrow banda. Persze ennek hatására a média és a rendőrség elkezdett róluk mindenféle rémhíreket terjeszteni, s Bonnie és Clyde vérszomjas párossá váltak, akiket élve vagy holtan, de el kellett kapni.
Főként azután, hogy tévesen két rendőr meggyilkolását is rájuk verték, amit a kiszabadított társaik követtek el. A páros menekülőre vette a dolgot, s kietlen pusztákon, elhagyott farmokon húzódott meg, s még forróban szerették egymást, mint korábban. Két éves ámokfutás után aztán egyre fáradtabbak lettek, s hiányzott nekik a család is, ami a vesztük is lett. Ráadásul Bonnie lábára egy baleset következtében sav ömlött, s onnantól kezdve mivel nem látta el orvos a súlyos égési sebet csak sántikálva tudott járni.
1934 május 23-án Luisana és Texas állam határán úgy volt, hogy Clyde találkozik az apjával, hogy pár szót tudjanak váltani. Azt azonban a rendőrök sarokba szorították, s úgy ment a találkozóra, hogy nyomában ott volt két állam rendőrsége. Clyde elindult felé, míg Bonnie éppen szendvicsét majszolta, mikor rájuk támadtak. Clyde-dal 26, Bonnie-val 17 golyó végzett. Úgy végezték, ahogy a lány előre megírta egy versében:
„Egy napon fognak elmenni,
Egymás mellé fogják őket temetni
– néhányan meggyászolják majd őket,
a törvény pedig megkönnyebbül távozásuk hírére.
Ez lesz a halál Bonnie és Clyde számára. „
Forrás: Jeff Guinn Go Down together The true untold story of Bonnie&Clyde
Képek forrása: Pinterest.com, dailymirror, themindcircles