Rongyosra olvassuk könyveit, de legalábbis szembejön neve velünk, ha belépünk egy könyvesboltba. Firtatjuk szerelmi életét, ami nem is csoda, hiszen a kor ünnepelt színésznői fejét is elcsavarta, egészen pontosan Tolnay Kláriét és Mezei Máriáét, miközben hatvan éven át élt feleségével, aki az első számú kritikusa és támogatója volt. A politikai elit hol ellene beszélt, hol mellette, ezért írásai sokáig csak illegálisan voltak olvashatók. Nem is tudjuk ki volt Márai Sándor igazán, „csak” a könyvein keresztül.
Eredeti nevén Grosschmid Sándor 1900 április 11-én született Kassán. Egy régi nemesi civis (szepesi szász) család sarjaként, akik még a királyi hatalomtól kapták meg a Márai előnevet. A família nem egy nagy tudású jogtudóst adott a világnak. Márai apja is kitűnő jogász volt, s egy alkalommal pennát ragadott, hogy írjon a kisebbségi magyarság helyzetéről Magyarországon. Anyja Ratkovszky Margit, két fiút és egy lányt szült még rajta kívül, kik közül az egyik, Radványi Géza, világhírű rendező lett (legismertebb alkotása a Valahol Európában).
Márai már egészen fiatalon kitűnt kivételes képességeivel. Ennek egyik megmutatkozása, hogy mire Eperjesen leérettségizett, folyékonyan beszélt, olvasott és írt németül, franciául a magyaron kívül, s megjelent első verseskötete az Emlékkönyv (1918) is, amelyen első ízben tűntette fel magát Márai Sándorként. Aztán Pestre ment, hogy jogot hallgasson, ami helyett aztán a bölcsészkaron kötött ki. Ebben közrejátszhatott az a tény is, hogy verseskötete sikeres lett, s elkezdte foglalkoztatni újságíróként a Budapesti Hírlap.
Mikor Kun Béla hatalomra lépett és eljött a tanácsköztársaság 133 napja, egy időre a Vörös Újságnál is jelentek meg írásai. Fiatal volt és bohó, nem ismerte még ki magát a politikában. Apja azonban helyette is észnél volt, így amikor Kun Béla megbukott, Márai Németországba lett küldve. Azért, hogy ott szívja magába a tudást, így Frankfurt és Berlin egyetemi padjait koptatva hallgatott esztétikát, irodalmat és filozófiát. Itt ismerkedett meg Thomas Mann-nal, s kezdte el olvasni Krúdy Gyula Álmoskönyvét is. Elkezdett a Frankfurt Zeitungnak is írni, s nem mellesleg hazaküldeni Kassára tudósításokat a Császári Németország felbomlásáról. Itt és ekkor kezdett Kafkát is fordítani, így ő lett e jeles író első fordítója.
Rengeteg munkája miatt aztán végül felhagyott tanulmányaival. 1923-ban elvette Matzner Ilonát (Lolát), akivel öt évre Párizsba is költözött. 1924-ben Bécsben adták ki első regényét A mészáros címmel. Közben Párizsból írt tovább a német lapoknak, majd 1925-től az akkor induló Újságnak is küldte haza tudósításait, mint a lap párizsi levelezője. 1927-ben a lap közel-keleti útra küldte, amelyeknek tapasztalataiból megszületett az Istenek nyomában című útirajza is. 1928-ban aztán hazaköltözött nejével Budapestre, egyenesen Kosztolányi Dezső szomszédságába.
Lolával
1930-tól kezdve ontotta magából a regényeket: Zendülők, Idegen emberek, majd következett a Csutora. A harmincas évek elején írótársaival (pl.: Füst Milánnal és Komlós Aladárral) azon gondolkodtak, hogy elindítják a Nyugat ellenfolyóiratát a francia Marianne lap mintjára. E törekvésükbe azonban a történelem beleszólt, mert az Újság Berlinbe küldte, hogy tudósítson Hitler hatalomátvételéről. Aki olvasta a Messiás a Sportpalastban (1933), jól tudja, milyen mélyen megérintette a nácizmus terjedése és annak veszélye őt akkor -még ha e könyve Hitler paródia is, akkor is egy igen komoly antifasiszta írás.
Élete 34. évében aztán megtért családja hagyományos értékrendszeréhez. Ennek tanúsága az Egy polgár vallomásai, amelynek sikere nyomán felvételt nyert a La Fontaine társaságba, a PEN clubba és a Kisfaludy Társaságba. Márai hitte és remélte, hogy olyan értékeket hagyhat hátra az utókorra, amelyek már akkor kihalófélben voltak. Emléket akart állítani a polgárságnak, amely sikerült is, mert ontotta magából az egyre jelentősebb és egyre sikeresebb írásait, mint a Válás Budán 1935-ből, a Féltékenyek 1937-ból, vagy az Eszter hagyatékai 1939-ből. Majd megszületett fia, aki néhány hét után vérszegénységben meghalt.
Mikor Krúdy meghalt megírta a Szinbád hazatér (1940) című csodálatos regényét is. Emléket állítva írótársának, amely egy korszak végét is jelentette akkor. Aztán meghalt Kosztolányi is, s Márai a Pesti Hírlap munkatársa lett. 1941-ben találkozott Mezei Máraival, akivel rövid, ám igen viharos szerelem szövődött kettejük közt. 1942-ben következett A gyertyák csonkig égnek, amely könyvét számos nyelvre lefordították világszerte. 1944-ben örökbefogadott egy kisfiút, Babócsay Jánost. 1945-ben a Vígszínház Varázs című darabját színpadra vitte. Ekkor és itt találkozott az akkor már ünnepelt ragyogó színésznővel, Tolnay Klárival, akivel szerelmi kapcsolatba került. Ennek lezárása és megvallása Az ismeretlen költő vallomása Kr. után a XX. századból. 1945 karácsony, amely után Leányfalura ment a második világháború elől, hogy ott visszavonultan éljen. Aztán nyugat-európai utazást tett, amely után megírta a Sértődötteket (1948), amelyben kifejezte mélységes csalódottságát, az akkori politikai helyzet miatt.
Mezei Mária és Tolnay Klári
Önkéntes száműzetést vállalt végül, mert mint mondta, ő a kialakult helyzetet nem bírta elviselni. Így 1948-ban először Svájcba, majd Olaszországba ment, s végül 1952-ben New Yorkban telepedett le feleségével. A Halotti beszéd, a Béke Ithakában, és a San Gennaro vére ez időtájban keletkezett. 1956-ban aztán a forradalom hírére haza akart utazni, de már csak Bécsig jutott el. Egy időre azért a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőjeként is munkálkodott. Sokat ingázott eztán is Európa és Amerika között. 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot is, de ez sem segítette abban, hogy az amerikai gondolkodásmóddal békét tudjon kötni (vagy legalább azonosulni).
Járt haza, sőt, egy idő után már hívták is, mégsem tudott jönni -mert kiábrándult és megtört- nem tudott kibékülni a szocialista ideológiával, így 1979-ben San Diego-ban telepedett le véglegesen. Hozzászokott, hogy könyveit a magyarság csak illegálisan viheti be az országba, s azok kézről-kézre járnak. Igaz, így is olvasták, sőt vitatkoztak is vele, mert gondolkodásra késztettek munkái akkor is (és még most is). Hű maradt elveihez, így olyan végrendeletet írt, amelyben nem engedte, hogy kiadják, vagy színpadra vigyék műveit, halála után sem, mindaddig, amíg Magyarország vissza nem kapja önrendelkezési jogát.
1986-ban aztán elhunyt felesége, s Márai mély depresszióba süllyedt. Testét a rák is kínozta, így 1989-ben, három év szenvedés után úgy döntött: Önkezével vet véget életének. Február 21-én egyetlen golyó a fejbe hozta el e nagy ember halálát végül. Mióta meghalt rengeteg posztumusz díjat kapott, műveit színpadra és filmre is vitték.
Forrás: Kulturális Enciklopédia
literatura.hu
rubicon.hu
irodalmi jelen.hu
erdelyinaplo.ro
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: