Tudod kik a legszebbek? Nem azok, akik már-már a tökéletességet súrolják. Nem a szép arcú, makulátlan bőrű, kisportolt testű emberek azok. Sokkal inkább az olyanok, akiket az élet igen komoly próbák elé állította, mégis tudtak azokból erőt gyűjteni és fejlődni. Erre pedig nem olyan sokan képesek, mert a sorozatos kudarc és próbatétel bizony sokakat megtör és önsajnálatba dönt.
Éppen ezért azok, akiket valódi szépséggel lehet felruházni, nem csak felállni tanultak egy-egy bukás után, hanem fejlődni is. Azaz a szépségük a lelkükből táplálkozik. A lelkierő, s a lelki szépség, nem testi adottságban mutatkozik meg. Hanem abból a kisugárzásból, ami egész megjelenésükben ott van, s azt sugallja: „Engem nem csak túlélni tanított az élet, hanem arra is, hogy le tudjam győzni önmagam (ha kell)”.
Ez az, ami kivetül személyiségükre, aurájukra, arcukra, megjelenésükre. Ha belépnek valahová, éppen ezért, nem maradnak észrevétlenek (akkor sem, ha szeretnék ezt). Egyszerűen „kikövetelik” maguknak a figyelmet, csak azzal, hogy ott vannak, egy helyen, a többiekkel. Egy ilyen lélek, nem marad észrevétlen, mert arra felkapja mindenki a fejét.
Nem harsányak, nem követelőzőek, hanem fegyelmezettek és halk szavúak. Tekintettükkel áthatolnak az emberek pajzsán, tudják ki az, akivel egy hullámhosszra kerülhetnek, s kik azok, akikkel csak elvétve fognak társalogni, akkor is, ha egy asztalnál ülnek. Nem azért, mert bármi bajuk lenne az illetővel, hanem azért, mert nem tudnak felszínesen csevegni. Az életükbe, a jellemükbe, nem fér bele a szócséplés, a közhelyek tárgyalása, ezért, ha ilyen helyzetbe kényszerülnek, hallgatnak, aztán az első adandó alkalommal udvariasan elköszönnek.
Szerények, kedvesek, s empatikusak embertársaikkal. Mégsem szánakoznak senkin, sokkal inkább beleképzelik magukat más emberek helyzetébe, lelkileg és testileg. Képesek kívülről tekinteni éppen ezért önmagukra is, ami a helyes döntések meghozatalában nagyon hasznos képesség. Persze így is hibáznak, hiszen nem lehet állandóan csak jó döntéséket hozni. (Már csak azért sem, mert minden döntésről csak utólag derül ki, hogy az jó volt- e vagy rossz.)
Nincs bennük kényszeres magamutogatási sem öntömjénezési vágy. Tudják, hogy az öndicséret büdös, de azért tisztábban vannak erényeikkel és hibáikkal, anélkül is, hogy ezt másoknak mondogatnák. Nem várnak ezért sem tiszteletet, sem sajnálatot, csak azt, hogy hagyják őket olyannak lenni, mint amilyenek ők valójában. Ezért cserébe valódi barátsággal fordulnak az emberek felé, s valódi érzésekkel arcukon.
Kedves Zsolt
Köszönöm, hogy elolvasta bejegyzésem. Nem az volt szándékomban újat mondani, csak a külsőségekbe feledkezetteknek szerettem volna felhívni a figyelmét arra, hogy ha nincs belső szépség semmit se ér a külcsín.
Ezzel semmi újat nem mondtál. A magyarok ezt több ezer éve tudták/tudják. Ez persze tényleg nem a külalak szépségéről, hanem a kisugárzásról szól. Ne olyan partnert válassz, akivel együtt tudsz élni, hanem olyant aki nélkül nem érdemes élned!