Egész életemben többségében ellenkező nemű barátaim voltak és vannak. Sőt, első szerelmem például, akivel hét évig együtt voltunk, a mai napig a legjobb barátom (pedig eltelt 12 év azóta). Tulajdonképpen szinte minden volt kedvesemmel jó kapcsolatom van. Persze a legtöbbjükkel nem járunk össze, de ha találkozunk, beszélünk, s vannak közöttük olyanok, akik időről-időre megkeresnek, hogy megkérdezzék, hogy vagyok.
Hálás vagyok az életnek, hogy vannak igazi férfi barátaim, akiktől sokat tanulhatok. Persze a férfi barátaim többsége sosem volt más, mint „csak” barát, aminek én nagyon örülök. Felszabadító és rendkívül jó érzés olyan férfiak között lenni, akikkel nincs szexuális feszültség köztünk és nincsenek tabuk sem. Sokkal könnyebb velük, mint velünk, nőkkel, mert nem köntörfalaznak, hanem megmondják, azt, ami van, nem kell kitalálni minden gondolatuk.
Ezen kívül persze értékes leckékre is tanítanak, amiket megbízható forrásként kezelek, hiszen férfiak mondják férfiakról. Gyakorlatilag pólyás korom óta vagyok „csak” barát státuszban a férfiaknál, s hát az exeimmel is könnyű volt mindig a kapcsolat transzformálása baráti kapcsolattá. Egy kivétellel most mégis találkoztam, s nem is tudok a helyzettel mit kezdeni. Szerelmes voltam belé, mint még soha életemben, de mikor elmondta, hogy részéről vége a dolognak, akkor hagytam elmenni.
Azt gondoltam, hogy majd idővel tudunk beszélni egymással és lehetünk vele is barátok. Számomra az idő, a távolság nem jelent semmit, mert akit egyszer beengedtem a szívembe, annak mindig van helye benne. Ő viszont elhatárolódik mindettől, mert új szerelem van életében. Hiába mondtam neki, hogy örülök ennek és szurkolok nekik, ő nem hajlandó vagy nem akarja ezt megérteni és már ott tart, hogy szóba sem áll velem, ami engem nagyon bánt persze.
Sokat gondolkodtam rajta, miért nem tudok túllépni ezen, mikor annyi igazi jó barátom van? Persze kikértem férfi barátaim véleményét is a témában, ők pedig el is mondták, mint ahogy azt is, hogy nem gondolatolvasók, nem ismerik az embert, szóval csak arról tudnak állást foglalni, amit tőlem tudnak. (Imádom ezt bennük egyébként, ez nagyon jó duma J ). Persze sok újat nem tudtak mondani, de azért egy dolgot nyomatékosítottak. „Nem mindenki képes barátságban maradni az exével, s nem is mindenki hisz a férfi-női barátságban.”
Úgy mondták ezt nekem, mint egy fogyatékosnak, de értettem a miértjét. Engem tulajdonképpen most hagyott el egy férfi először, eddig mindig én léptem le, mikor megszimatoltam, hogy valami van a levegőben. Tettem ezt azért, mert az anyukám elhagyott gyermekkoromban, s ezt a traumát semmi szín alatt nem akartam újra élni. Viszont most nem volt lehetőségem, szembesülnöm kellett az elhagyással, nem volt menekvés.
Igyekeztem felvenni a jól belém rögzült sémát, s úgy, mint sok évvel ezelőtt is, küzdöttem egy olyan kapcsolatért, ami csak nekem volt fontos. Biztosan tudtam, hogy számomra a másik ember értékes, úgy, ahogy van, s nem akarok az új szerelme helyébe lépni, csak a barátja lenni. Természetesen minél jobban próbáltam a bizonyítványomat magyarázni, annál inkább félre lettem értve. Persze csak azt lehet félreérteni, akit félre akarnak érteni, (legalábbis egyik férfi barátom szerint).
Végül arra jutottam, hogy ha egy férfi nem lát bennem mást, csak szórakozásra alkalmas egyént, akkor eleve nem tartott soha sokra. Szóval olyantól barátságot remélni, akinek teljesen átlagos vagyok, hiábavaló és teljesen felesleges próbálkozás. Aki egyik pillanatról a másikra kilép az életemből, s többé vissza se nézz, az nem lehet barát, csak ismeretlen ismerős. Nekem kellett volna ezt a legjobban tudni, hisz annyi férfi haverom és barátom is van, pontosan tudom, mi a különbség a kettő fogalom közt.
Ő mégis elvette az eszem, s a szívembe helyet foglal még mindig, pedig az eszem szerint kitörölném őt már örökre onnan. Mégis, talán jobb, ha marad, mert így legalább emlékezetezhet arra, hogy valóban nem mindenki képes barátságot fenntartani egy ellenkező neművel, ha nem tartja az embert magát sokra. Továbbra is szerencsésnek érzem magam, mert a férfi barátaimmal igazi, szeretetteljes kapcsolatot tudtam kialakítani. Az az egy kivétel meg csak erősíti a szabályt és persze emlékeztet, hogy van, aki csak úgy tesz, mintha érdekelné a másik, miközben esze ágában sincs és nem is volt a szívét kinyitni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: