Mindennek van határa. Komolyan. Van egy pont, amikor nincs más választásunk csak az, hogy erősek legyünk. Annyira erősek, hogy azt mondjuk elég volt a mások általi lenézésből, leértékelésből, tiszteletlenségből. Olykor ki kell állnunk magunkért, s meg kell erősíteni szívünket az igazságtalanságokkal szemben, amik érnek minket.
Muszáj megmutatni az embereknek, hogy nem tűrjük el, hogy átnézzenek rajtunk, eltapossanak és kihasználjanak. Főként azért, mert életünk során ilyen emberekkel mindig fogunk találkozni, és ha nem vigyázunk, könnyen aláaknázzák önbecslésünk. Van, aki szürke kisegérnek lát majd minket, miközben ellopja ötleteink. Van, aki minden ok nélkül utálni fog minket, mert egyszerűen nem vagyunk számára szimpatikusak. Van, aki leértékeli majd azt, amit csinálunk, de mindezzel nekünk nincs dolgunk, csak egyetlen egy. Még pedig az, hogy felállítjuk határainkat, s nem engedjük, hogy mások negatív értékítélete bekússzon tudatalattinkba, hogy aztán saját magunkat kezdjük el gátolni céljaink elérésében.
Nem azt mondom, hogy ne hallgassuk meg a kritikákat. Mert azok igenis fontosak, ha építő jelleggel hangzanak el. Viszont ha személyeskedést, unszimpátiát érzünk valaki részéről véleménye megformálása közben, nem árt résen lennünk. Na nem úgy, hogy igyekszünk megváltoztatni a rólunk alkotott véleményét- hiszen az a legtöbb esetben szélmalomharc, s amint egy pillanatra abbahagyjuk kegyei keresését, minden visszafordul a negatív irányba- hanem úgy, hogy hagyjuk őt ítélkezni.
Már csak azért is, mert azzal, hogy ki mit gondol rólunk, nincs igazán dolgunk. Hiszen sohasem fogjuk tudni mások gondolatait megváltoztatni, kontroll alatt tartani. Mi csak annyit tehetünk, hogy helyén kezeljük egyesek véleményét, s esetleges unszimpátiáját, lenézését. Nem lehetünk mindenkinek kedvesek, szépek, okosak, elvégre az emberek más és más szemlélettel élnek a világban, s ez rendben is van. Azok, akik szeretnek minket, mindig fogják látni bennünk az értéket is. Akik nem kedvelnek, mindig fognak bennünk kifogásolnivalót találni. Nem kell hadakozni ez ellen, hiszen olyan sokféle ember van. Nem is kell behódolni s másnak mutatni magunkat, mint amilyenek vagyunk valójában.
Vannak, akiket hagyni kell elsétálni az életünkből, mert csak lehúzzák önbecslésünk. Az, hogy ők rossznak, értéktelennek látnak minket az ő bajuk, nem a mienk. Nekünk az a dolgunk, hogy ne vegyük a szívünkre, ha olyanokkal találkozunk az életben, akik nem annak látnak minket, mint amilyenek vagyunk. Mert hiába is takarítanánk meg szemüvegüket, ők gyorsan bekoszolnák az üveget, hogy annak lássanak minket, amilyennek ők akarnak…
