A sértettség és a csalódottság sokszor elragadtatott és nem éppen irodalmi nyelv használatára ösztökéli az embert. Ezért sokat elárul róla – akaratán kívül-, hogyan nyilatkozik volt kedveséről/barátjáról. A harag normális, amit van, aki trágár szavakkal, míg más sporttal ad ki magából. Azért, hogy elcsendesüljön érzelminek vihara néhány hét/hónap után és közönyös legyen a fájdalmat okozóval szemben. Ez a „normális forgatókönyv” általában egy szakítást követően. Ám kivételek mindig vannak…
A narcisztikus, passzív-agresszív érzelmi bántalmazó típusnál nem ez történik. A mérgező ember ugyanis azt, akit először piedesztálra állít, később a mélybe is löki. A keserűség, csalódottság negatív érzéseket szül benne – mint mindenki másnál is- ám az aztán állandósul egy adott személy felé. Számára a kék ég is gúnyolódónak tűnik és a mosolygó emberek is idegesítőek, ha arról az emberről van szó, így mikor békíteni akarjuk, gyengének tűnünk a szemében, sőt mi magunk válunk célpontjává végül.
Minél jobban bukik alá a gyűlölet tavában az ilyen típus, annál jobban beborul az ég felette, hogy egy apró viharfelhő elkísérje őt akkor is, ha egyébként száz ágra süt a Nap. Lelki szemei előtt a valaha szeretett lény mocskosan vonaglik egy gödör alján, mert így könnyebben tudja elviselni csalódását. Egy mérgező személy nem bírja azt el, hogy nem táncol mindenki úgy, ahogy ő akarja, ezért bemocskolja szavakkal maga és mások előtt. Mert ekkor már a lényeg annyi, hogy gyűlölni és meggyűlöltetni tudja másokkal is azt, aki nem „jól” szerette őt.
Az ilyen típusú embert – elvileg- demoralizáló viselkedéséből könnyű felismerni. Trágár szavak keretében ássa el azt, akiről két nappal korábban még imádattal beszélt. Mégsem tűnik fel mindenkinek könnyen, milyen emberrel van dolga, mert iszonyúan jól tudja az embereket maga körül manipulálni. Bár nem tud egészségesen kapcsolódni másokhoz, mégis képes felismerni gyorsan azt, mivel tud egy ember kegyeibe férkőzni és ezzel, még ha gyanakodnánk is, képes rögtön elaltatni kétségeink.
Sajnáltatni is tudja magát, ezért az sem látványos, hogy nem tud igazánn búcsút venni élete eltűnő szereplőitől. Főleg azért, mert úgy csinál, mintha nem is létezne számára az az ember már és egyből pótolja is új emberekkel, akik előtt újrateremtheti önmaga legszebb képét, így kezdődik minden elölről. Bizony! Az, aki ilyen, annak fontos, hogy örökké piedesztálon tarthassa magát. Akkor is, ha azt állítja ő sem szent, neki is vannak hibái – amelyekből egy-két bagatellt el is hint néha -, de mivel annyira megnyerő modorú és kedves az új ismerőseivel mindent el is néznek neki.
Amiért félelmetes az ilyen ember, az az, hogy amennyire gyűlölni tud, látszólag olyannyira tud „szeretni”. Pedig sokszor csak azt mondja, amit hallani akar mindenki és koránt sem biztos, hogy szíve mélyén egyetért azzal, amire rábólint. Megfelelési kényszere óriási ez tetteinek mozgatórugója. Számára az emberek imádata a drog, amivel önmagát kábítja naphosszat, mert a látszattal ellentétben nincs olyan nagy önbizalma és sokszor kételkedik magában.
Éppen ezért el is tűnnek emberek mellőle időről-időre. Alig vannak vele életre szóló szereplők. Csak hasonló, vagy olyan személyt tud maga mellett, aki eltűri neki érzelmi bántalmazásait. Sérült lélek csak sérült lelket tud bevonzani, és ha az érzelmi igény – még ha egy rossz mintát követ is- teljesül, az sokáig képes az embereket, egymást mellett tartani.
Persze csak addig, amíg a bántalmazott fel nem ocsúdik. Amíg rá nem jön, hogy folyton azt teszi, amit a másik mond, mert nem akar a gödör alján elásva lenni. Akkor aztán „hibát” is vét, s fellázad az érzelmi bántalmazó ellen. Az pedig neki támad olyan erővel, mint egy hurrikán, hogy miután végső csapást mért áldozatára, más alanyt keressen magának játszmájához…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: