Az 1848-as szabadságharc mérföldkőnek számít nekünk, magyaroknak. Nemcsak azért, mert sokat tanultunk és olvastunk róla, hanem mert a szólásszabadságról és magyar nyelvi jogok követeléséről is szólt (többek közt). Annak ellenére, hogy megbukott a forradalom, az egyik legnemesebb vállalkozása volt nemzetünknek. Mert összehozta az egész magyarságot egy jó ügy érdekében.
A történelemről mindig elmondható, hogy ha sokat kutatunk, fel lehet fedezni addig kevésbé ismert történeteket. Nekem ilyen volt az is, mikor a családomnak elkészült a családfája, és kiderült, hogy egy ősöm is részt vett a harcokban például. Szegedi lévén, abban azért nem vagyok biztos, nem-e pont Rózsa Sándorral és bandájával vett részt benne (bár remélem nem). De lássuk csak, miért is írtam ezt!
Rózsa Sándor
A betyárok harca
Rózsa Sándor egy hírhedt és igen komoly múltú betyár hadvezér volt. Irodalmi alakjának nincs sok köze a valódi személyhez, de hát ilyen a szépirodalom. 1836- 1845 között igen sűrű életet élt. Rablások, fosztogatások, gyilkosságok fűződtek nevéhez. 9 év után megelégelte az ezzel járó életmódot és írt Ferenc Ferdinándnak egy levelet. A krónikák szerint, azt kérte tőle, hogy felejtsék el addigi összes bűnét, s megígéri, hogy ő onnantól kezdve jó útra tér. Persze Ferdinánd elutasította az ajánlatot. Így hát a legendás betyár fojtatta a már jól ismert életmódját.
Egészen 1848-ig, mikor újabb lehetőséget látott felcsillanni. Írt egy levelet Kossuth Lajosnak, hogy hajlandó egész bandájával a fegyveres harcokban részt venni, ha elfelejtik neki addigi bűneit. Kossuth némi habozás után végül beleegyezett. Így Rózsa Sándor és bandája 1848 november 9-én már részt vett a Temesőrnél zajló csatában. Bár először Damjanich elismerően nyilatkozott a betyárok bátorságáról, ezt a véleményét a csata után gyorsan visszavonta. Ugyanis a betyárok elkezdtek fosztogatni, s a tábornok dührohamot kapott.
Ezt azonban még valahogy elnézték nekik. Nem úgy a bánáti Ezeres községben, november 17-én történteket. Rózsa Sándort és bandáját a falu védelmére rendelték ki oda. Ezzel ellentétben a betyárok fosztogatni kezdtek és 36 embert legyilkoltak. Itt már egyértelmű volt, hogy ki kell tenni őket a seregből. Sőt, a krónikák szerint akkor egy példátlan nagy összegű (10000 pengő forint) vérdíjat is kitűztek a betyárok vezérének fejére.
Sárközi Ferenc
Hegedűvel a szabadságharcban
Sárközi Ferenc egy híres roma hegedűművész volt, aki a bécsi és a pesti konzervatóriumban tanult. A feljegyzések szerint már apja is zenész volt, nevezetesen Esterházy Pál herceg szolgálatában. Amikor kitört a szabadságharc, az elsők között volt, aki bandájával ajánlkozott a harctérre. A közvélekedés szerint, ezt hálálta meg neki hadnagyi ranggal Kossuth. A zenészekre akkoriban a lelkesítés szerepe jutott a harcok során. Maga Sárközi karmesterként lett beosztva a 47. zászlóaljba, amivel aztán részt vett Budavár bevételénél, Komáromnál, Sarkadon és a debreceni ütközetnél. Világosnál elfogták, s mivel hadnagyi rangban volt, ki akarták végezni. Ezt azonban megakadályozta Gróf Forgách Sándor kormánybiztos végül.
Támogatókból lett ellenzékiek
Mikor március 15-én felolvasták a 12 pontot, még sokan üdvözölték annak törekvéseit. Többek közt a szlovákok, akiknek lelkészei szónoki székükben lelkesítették híveik. A szerbek szimpátiatüntetéseket szerveztek, nem különben a románok. Ezek a népek azt remélték, ezáltal majd ők is ki tudják vívni saját autoritásuk. Ám a lelkesedés hamar alábbhagyott és előbb a szerbek, majd a románok is (miután Magyarország és Erdély unióját akarták szorgalmazni a magyarok) különálló kormányszervezetet választottak meg maguknak. Követelték a külön nemzetté nyilvánítást is (az még belefért volna, hogy a magyar nyelv legyen a hivatalos, de a szabaddá nyilvánításban már nem tudtak megegyezni.)
Ezzel ellentétben a belső Magyarországon élő románok és szerbek inkább olyan megoldást kerestek, amelyekkel a különbözőségeket áthidalhatják. A szlovákok például ugyan külön nemzetté nyilvánították magukat, nyelvi jogokat és autonóm területeket követelve (ezt a mozgalmat Pest elfojtotta), mégsem álltak a Habsburgok oldalára, hanem maradtak a forradalom oldalán (persze nem viták nélkül) ugyanúgy, mint a svábok és a ruszinok is.
Rajtuk kívül vannak olyan hölgyek is, akik részt vettek a forradalomban, de szerepükről keveset tudni. Róluk egy másik bejegyzésemben olvashatsz tovább Itt
Kommentek