Ha Virginia Woolf bármelyik portréját nézi az ember, egy riadt, bánatos kislány alakja tűnik fel. Mindegy, hogy huszonéves vagy ötvenes, arcán és tekintetén mindig ott van valami olyan fájdalom, amely mosolyán is átüt. Nehéz róla elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen a modern angol irodalom, a tudatáram-technika megteremtője és az angol nyelv megújítója volt. Sajnos, nem annyira életében, mint inkább halála után ünnepelték már őt igazán a hetvenes évektől kezdve a női létről írt könyvének köszönhetően.
Adelina Virginia Stephen 1885. január 25-én született. Apja és anyja második házasságában fogant meg, így 3 édes és négy féltestvére volt. Rendkívül gazdag irodalmi társaság vette körül gyermekkorától kezdve, apja maga is írt útirajzokat. A viktoriánus korszak végének jeles művészei bejáratosak voltak hozzájuk.
Virginia a családi könyvtár bőséges választékából válogatta ki első olvasmányait, miközben otthon tanították szülei. Kilenc éves volt, mikor megalkotta az első házi újságát, amelyben humoros családi jeleneteket örökített meg. Két évvel később azonban az öröm kiszállt a családi fészekből, mikor két féltestvére szexuálisan több ízben bántalmazta őt és húgát majd anyja beteg lett és elhunyt.
A veszteség miatt Virginia összeomlott és mély depresszióba süllyedt. Hangokat hallott fejében és rettenetes rémálmok gyötörték. Csak lassan kanyarodott vissza az „egészséges” mederbe, akkor, amikor egyetemre ment görög és latin nyelvet hallgatni. Pár évvel később azonban újabb csapás érte, apja is elhunyt és neki újra meg kellett küzdenie démonjaival.
Szerencsére az írás számára menekvés és terápia is volt, így 1905-től a Times Literary Supplement nevű lapnak lett kritikusa haláláig. Közben több udvarló is kerülgetni kezte – nő és férfi egyaránt- akik közül egy meg is kérte a kezét, de vissza lett utasítva. Feltűnt a színen egy Leonard Woolf nevű író is, aki egyik testvérének barátja volt. 1910-ben vele egyetemben és kritikusi munkájának köszönhetően megalapították a Bloomsbury-kört, amely aztán jelentős hatást gyakorolt az irodalmi életre.
Leonard háromszor kérte meg Virginia kezét, mire igent mondott és 1912 augusztus 10-én összekötötték életüket alig néhány közeli barát jelenlétében. Az évek alatt vásároltak egy nyomdagépet és megalapították a Hoogart Press nevű kiadót, ami még ma is üzemel. Olyan, addig ismeretlen- többnyire külföldi- írók műveit adták ki, akikről addig még nem igen lehetett hallani. T.S. Elliot, Katherina Mansfield, Freud művei mellett ők adták ki elsőként Madách Imrétől Az ember tragédiáját is angolul.
Bár korábban már két könyve megjelent Virginának, nem aratott átütő sikert. Innentől már csak a saját kiadójukon keresztül jelentette meg esszéit, regényeit, amelyek közül a Mrs Dalloway, A világítótorony, a Hullámok, az Orlando és a Saját szoba (amelyet a feminista mozgalmak is sokat emlegettek nem véletlen) emelkedik ki. Inspirálódni részben férje által, s más szerelmei által (is) tudott. 1927-ben viszonyba kezdett Vita Sackville-Westtel, akihez miután szakítottak élete végéig baráti érzésekkel szívében ragaszkodott.
Férje minden viszonyáról tudott, s nem zavarta a dolog. Köztük a szeretet és az elfogadás egy magasabb szinten zajlott. Azokban a periódusokban, amikor depressziója kínozta Viriginiát, férje odaadóan ápolta. Nem volt semmi és senki, aki igazán közéjük tudott volna állni.
Az első világháborút együtt vészelték át, s azt is, hogy az orvos azt tanácsolta nekik ne legyen gyermekük az asszony labilis lelki és testi állapota miatt. A gyermekkori szexuális abúzus ugyan testileg nem hagyott rajta nyomot, de örök életére megpecsételte lelkét. A tudatáram-technika is talán pont azért született meg elméjében, hogy ki tudjon lépni testéből, gyógyulási kísérletei közben. Sajnos, sosem heverte ki – hiszen nem is lehet- a brutális tapasztalatot.
Amikor a második világháború kitört és veszélybe kerültek zsidó férje miatt, már nem tudta tartani magát. Megírta utolsó regényét, Felvonások között címmel majd 1941 március 28-án köveket tömött zsebébe és kisétált a sussexi birtokuktól nem messze lévő Ouse folyó partjára. Belevetette magát a vízbe és elsüllyedt, testét csak két héttel később találták még.
Virginia hagyatékát férje gondozta haláláig. Az 1970-es években kezdték felfedezni újra, amikor hangoztatni kezdték kemény hangú erősen feminista hangvételű esszéit és könyvét. Innentől kezdve kiadásra kerültek újra könyvei, s több is megfilmesítésre került. A világítótorony című könyve bekerült a XX. század 100 legjobb regénye közé.
Forrás: Virginia Woolf – Egy jó házból származó angol úrilány
Roger Fry – A biography
