Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki egy cipész és egy vallásos anya kapcsolatából született. Ez a fiú 11 éves koráig élvezhette azt az „úri passziót”, hogy gyermekként élhetett. Anyja ekkor úgy döntött ideje lesz a mihasznának munkát keresnie. A fiú vállára vette soványka batyuját és elindult előbb egy szövödében majd egy dohánygyárban dolgozni, végül egy patikában is tanoncnak állt.
Nem találta a helyét s a képzelete is minduntalan szárnyra kelt, így nem tudott megelégedni e polgári foglalkozások egyikével sem. Énekelt fiúkórusban, ám mikor mutálni kezdett ki kellett lépnie. Ekkor már nagy langaléta és rendkívül esetlen kamaszként arra gondolt, balettozni kezd. Szerencsétlenségére olyan volt, mint a rút kiskacsa, aki még nem tudja, hogy igazából hattyú ezért nem találták alkalmasnak a színpadi szereplésre.
Tizennyolc évesen így aztán írni kezdett azzal biztatva magát, jó neki a színpad mögött is. S csodák csodájára a koppenhágai színház igazgatója elolvasta egy színdarabját, s annyira tehetségesnek ítélte, hogy beíratta a slagelsei kollégiumban, ahol meghálálván a direktor jóságát a fiú nagyon igyekezett és érettségijét kitűnő minősítéssel szerezte meg.
Ezután megkezdte tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen is és megírta első sikeresnek tartott művét a Vándorlás gyalogszerrel a Holmes-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Innentől kezdve a fiatal férfivá érő fiú sokat utazott és ösztöndíjjal eljutott, hogy tanuljon és világot lásson Közép Németországban, Franciaországban, Svájcban és Olaszországban.
Itáliából hazatérve döntött úgy, hogy megírja saját tapasztalatait és 1835-ben megjelent könyve A rögtönözőművész címmel. Nem sokkal később megkérte a dán Művészeti Akadémia titkára, hogy írjon lányának egy mesét és ő hozzálátott rögtön. Az ujjgyakorlatnak gondolt alkotásba annyira belejött, hogy pár hónappal később megjelent Mesék gyerekeknek című könyve is, amelynek történeteihez főként népmesékből és babonákból merített ihletet.
Második kötetében aztán már saját történeteiből írta meg meséit. Gyermekkori élményeiből, sérelmeiből, rejtett és fájdalmas emlékekből született meg többek közt A kis gyufaárus lány, A rút kiskacsa, A rendíthetetlen ólomkatona és a Borsószem-hercegkisasszony is, amelyek gyermekeknek és felnőtteknek engedtek betekintést az emberi lélekbe. Szerelmi élet híján, elfojtott vágyakkal és soha be nem teljesülő boldog családi élettel nem csoda, hogy meséi majdnem mindig keserédesek voltak. Senkit sem zavart ez, mert olyan módon mesélt, ahogyan előtte még nem sokan, de történetei kiváltó okairól jobb nem beszélni a gyerekeknek.
A kis hableány szobra Dániában
Persze a kalandvágyó természetű férfi továbbra is sokat utazott, folyton keresve a hozzá hasonló alkotók barátságát, akik ugyanolyan mélyről indultak, mint ő. Másfél évtizedet töltött Európa különböző országaiban, hogy megértést, szeretet és törődést kapjon végre valakitől, de különc viselkedése, hipochondriája és saját maga előtt is titkolt homoszexualitása csak eltávolította az emberektől.
Bár leírta érzelmeit, s azt hitte ezzel traumái feloldódtak, valójában csak a felszínt kapirgálta. Gyermekek és felnőttek millióinak mesélt a lélek rezdüléseiről, a jóról és a rosszról, de magán nem tudott változtatni. Amint betöltötte az ötvenedik évét betegeskedni kezdett. Egy évtizedig tartott ki, majd 1875 augusztus 4-én májrákban elhunyt a mindvégig gyermeklelkűnek megmaradó író.
Forrás: The True Story of My Life Hans Christian Andersen
Kommentek