– Van valami rendszer abban, hogy minden egyszerre omlik össze. Először a karrieremben vált tarthatatlanná a helyzet, aztán a magánéletemben is olyan folyamatok indultak el, amelyek visszafordíthatatlannak tűnnek. Tudod, az én világomban a tragédiák jelzések, amelyeket jelzőpisztollyal lövik fel jó magasra. Most arra figyelmeztetnek, hogy valami félresiklott, nem úgy alakult, ahogy jó lett volna és a sors, a végzet vagy az Univerzum azt mondja nem elég, ha fél életem újrakezdem, minden területen el kell szakadnom a régitől, hogy teljesen tiszta lappal induljak.
-Biztos vagy benne?
-Lángolt a Notre-Dame, amikor elkezdődött a végjáték. Furcsa, de tényleg ez történt. Ez persze csak egy különös véletlen, de azt már nem tudom annak betudni, ha egy kapcsolatot az elmúlás négyszer is próbára tesz. Egy évtized alatt háromszor segítettem át a páromat a gyászon, erősebbek lettünk, még jobban ragaszkodtunk egymáshoz a történtek hatására. Ott álltam mellette, vigyáztam lépteit, támasza voltam és egyre szorosabbá vált a kötelék kettőnk közt. Nálunk legalábbis ez történt, de persze ezt a kapcsolat minősége és ereje irányítja, na meg az érzések mélysége. Most negyedjére is megtörténik, és úgy érzem, ezt már nem bírom el. Elfáradtam, egy hónap múlva házasodtunk volna és most ez nyílván nem fog megtörténni. Nem baj, esküdni bármikor lehet, de kérdés: akarom-e még?
-Elhiszem, hogy ez egy rossz helyzet, de ne erre fogd, ha nem szeretnél hozzámenni.
-Nem érted? Az a baj, hogy ezeket a dolgokat jelzésnek érzem arra, hogy nem szabad összekötni életünk, mert kapcsolatunkat túl sok tragédia árnyékolja már be. Tudom, az elmúlás az élet része, mégis, valahogy az, hogy mindig az évfordulónk, vagy egy számunkra jeles esemény előtt történt/történik egy-egy tragédia, már erős jelzésnek minősül. Mindeddig el tudtam ezt magamtól hessegetni, de most már nem. Szeretem párom, de úgy érzem a jó Isten, vagy az Univerzum ellenzi, hogy összekössük életünk, mert abból baj van/lesz.
-Figyelj, szerintem ne mosd össze ezt a két dolgot. Pihenj, mert láthatóan felzaklatott ez az egész. Persze ez nem is csoda, túl sok minden történt egyszerre.
-Nem tudom. De azért tényleg furcsa az élet, mert úgy tűnik, ha egy része az életednek összeomlik, akkor a másik részében is az alapoktól kell újrakezdeni. Előbb ki kellett lépnem a munkahelyemről, mert nem becsülték meg a munkám, pedig szívvel-lélekkel dolgoztam. A főnökség méltatlanul viselkedett velem, így négy hónap kínlódás után feladtam évekig épített munkám. Na persze csak ott, de így is nehéz döntés volt, mert az elengedés sosem volt az erősségem. Most, három hét különbséggel esküvő helyett temetés lesz, egy embert kell elengedni. Már régen nem akart élni, egy ideje elhagyta magát, de segítséget senkitől sem fogadott el.
-Elment, mert az elmúlásra sosincs aktuális időpont, nem kérdezi meg senkitől, még az illetékestől se, hogy most alkalmas-e arra, hogy a túlvilágra segítse. Csak jön és viszi azt is, aki még élni akar és azt is, aki már nem. Ezen, nem tudsz változtatni. De ne vonj párhuzamot az esküvő és a temetés között!
-Nehéz nem erre gondolni. Persze végigcsinálom ezt is párommal, hiszen szeretem őt, tudod jól.
-Annyi mindent kibírtatok már együtt, ez is menni fog! Majd jövőre esküdtök, ha úgy érzed, most már nem lenne helyes. A ti kapcsolatotok mélységét és tartalmát egyébként sem egy papír szabja meg.
-Tudod, hogy nem akartam férjhez menni, nem játszottam kislányként papás-mamást és azt se képzeltem el soha milyen esküvőt szeretnék. Aztán mégis úgy tűnt van egy ember, akinek igent mondanék és ezt most is így érzem. Mégsem megyek hozzá, hiszen örömünnep helyett, most az elengedés ideje jön. Meg kell emlékezni megint egy távozóról és a szívünkben biztosítani arról, hogy bennünk mindig ott fog élni. A sors, az Univerzum azt rótta ki nekünk, hogy most ez az utat kell járnunk.
-Rendben, lehet. De nálatok erősebb párost nem ismerek. Minden rendben lesz. Most egy kicsit rosszul esik ez, tudom, de ismerlek és biztos vagyok benne, hogy szereted a párod.
-Igen, de ezek a jelek akkor is ott vannak… Jó, mondjuk a lényeg, hogy szeretjük egymást papír nélkül is és jóban-rosszban eddig mindig együtt voltunk. Hú, most már jobban vagyok, köszönöm, hogy meghallgattál. Esküvő helyett temetés lesz és elbúcsúzunk attól, akitől kell, de nem egymástól.
Kommentek