Úgy tűnik, manapság nem divat hálásnak lenni. Természetesnek vesszük életünk, a tulajdonunk, a családunk, a barátaink és egy csöppnyi hála sincs a szívünkben irántuk. Befelé forduló, önző és irigy társadalmat alkottunk meg. Ennek pedig előreláthatóan nagyon rossz vége lesz.
Alább néhány javaslatot találunk arra, hogyan gyakoroljuk és sajátítsuk el újra a mindennapokban a hála képességét. Miként tanuljunk meg azért hálásnak lenni, hogy lélegzünk, és hogy vannak képességeink, amelyekkel megteremthetjük vágyaink.
-Fejleszd tudatosan magad, olyan valakivé, aki befogad, nem pedig áldozat!
Szinte minden, amit az életben birtoklunk, valaki másnak az erőfeszítéséből jött létre. A bútorunk, az autónk, a házunk, ruhánk, kertünk és igen, még saját testünk is, valamilyen módon mások ajándéka. Ezeknek az embereknek az erőfeszítései nélkül semmink nem lenne az életünkben jelen. Te és én, vagyis mi mind önteremtő emberek vagyunk, akiknek az első pillanattól fogva nem lett volna függetlenségük, ha mások nem ajándékozzák oda az alapszükséglethez valókat. Emlékezzünk erre a tényre, ahelyett, hogy cinikusak lennénk!
-Légy olyan ember, aki képes elmondani másoknak, hogy mennyire értékeli őket!
Tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy elmondjuk családtagjainknak, hogy mennyire szeretjük őket mindenféle álszent rituálé nélkül. Mondjuk el, hogy milyen szép otthonunk van, és milyen nagyra értékeljük ezt, és legyünk hálásak azért is, mert valaki finom ételt főzött ma nekünk. Mindezt tegyünk őszinte módon, hogy megláthassuk, hogy ezzel a magatartással milyen gyorsan fogunk mi is értékeltté válni. Gyakoroljunk idegenekkel is. Tegyünk kisebb szívességeket, például azzal, hogy visszavisszük más helyett a bevásárlókocsit a gyűjtőhelyére. Vagy mondjunk köszönetet a pincérnek figyelmességéért és a remek kiszolgálásért. Minél inkább ki tudjuk fejezni hálánkat, annál több feltétlen szeretetet fogunk megtapasztalni.
-Panaszkodj minél kevesebbet!
Tartózkodjunk attól, hogy hiányosságokat lássunk valakiben vagy valamiben. Minél többet kritizálunk és panaszkodunk, annál nagyobb lesz a szakadék, a szeretet és az értékesség felé vezető úton. Adjunk magunknak egy speciális időszakot, pl. egy hónapot, amikor kerüljük a panaszkodást és a hiányosságok kutatását. Így megnyílhat belső énünk a szeretet, értékesség és hála felé és kiürül a harag és panaszkodás belőlünk. A feltétlen szeretet gyakorlása fog elvezetni legbelső énünkhöz és ez visz ahhoz is közelebb, hogy képesek legyünk vágyainkat megteremteni.
-Kezd és fejezd be a napod a hála kifejezésével!
Minden reggel mikor felkelünk a napkelte és a nap huszonnégy órája az ajándékunk. Birtokoljuk annak a lehetőségét, hogy minden napot az élet örömeivel töltsük meg és mindennek értékelésével, amivel csak találkozunk. Vegyünk egy mély lélegzetet és fejezzük ki hálánkat ezért az izgalmas tapasztalatért, amit az élet és szeretet belélegzése ad. Fejezzünk be minden napot a szeretet kimutatásával.
-Tudatosítsd magadban a hála szükségességét a küzdelmekért és szenvedésekért is, mert ezeknek a részeiből is áll az élet!
Néha könnyebb mérgesnek lenni és szenvedni, ahelyett, hogy megértenénk, hogy ezek is csak a keresés és ébredés katalizátorai. Amennyiben birtokoljuk és ismerjük a szeretet és megbocsátás képességét akkor nagyon valószínű, hogy ezek a múltunk sötétségéből és kínjából származnak. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül nem tudnánk előrehaladni. A függőség megismerteti velünk a tisztaság elixírjét. A harag megtanít a szeretet extázisára. A hálátlanság megtanít minket a hála szükségességére. A saját fájdalmunk megtanít hogyan legyünk sokkal szeretetteljesebbek másokkal. A bárányhimlőn keresztül megtanuljuk, hogyan kerüljük ezt el később azáltal, hogy megértjük, hogyan kapcsolódik be az antianyag és építi újjá az immunrendszerünket. Az élet vizsgák sorozatából áll. Mutassunk hálát ezekért a vizsgákért ahelyett, hogy kritizálnánk őket.
-Ne felejtsd el, hogy a gondolatok természetében rejlik minden!
Az életünk egészen más irányt vehet ezeknek a pontoknak az elsajátítása által. A cél az, hogy megtanuljuk egymást értékelni, felismerni a szeretetet minden cselekedetünk mozgatórugójaként és olyan életet teremteni, amiben képesek vagyunk elismerni mindent és mindenkit, amink és akink van. Létezik egy gyakorlat arra, hogy mit vizualizáljunk akkor, ha úgy érezzük semmink nincs. Képzeljünk el egy tengert és kezdjük el beledobálni mindent, amink csak van. A kávéskanáltól kezdve, a mozijegyeinken át, a szeretteinken keresztül, a ruháinkig, mindent! Lássuk, mennyi mindenünk van valójában! Vegyük észre, mennyi mindenért lehetünk hálásak.
Minél inkább arra összpontosítunk, mi hiányzik, annál rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Minél többet panaszkodunk, annál inkább fogunk leereszteni. Ám ha folyamatosan gyakoroljuk a hálát, akkor egyre hálásabbak leszünk. Mint ahogy minél több elismerést adunk őszintén, annál többször fogjuk a szeretet bőségét is megtapasztalni. Minél többet gyakoroljuk ezt, annál nagyobb mértékben fogjuk mindezt a jót bevonzani életünkbe.
Kommentek