Bicsérdista, zöld tintával (is) írt és előszeretettel szagolgatott különböző illataromákat ahhoz, hogy ihletet kapjon. Mondták hipochondernek és gyenge idegzetűnek, aki Ady-ellenes volt. Kosztolányi Dezső az Édes Annával aztán bebizonyította, hogy nem szívbajos. A szegény szolgálólány, aki látszólag minden ok nélkül meggyilkolja gazdáit erőteljesen arcul csapta a társadalom minden rétegét, hiszen egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, amelyről addig az emberek nemigen akartak tudomást venni.
Kosztolányi Dezsőről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent tudunk. Ez azonban nincs így és ezt a Mindent Bevallhatok kötet be is bizonyítja. Urbán László gyűjtése szép számmal tartalmaz csemegéket az író rajongóinak. Például Kosztolányi néhány eddig ki nem adott tárcáját, vele készített interjúkat és szerelmi vallomását a cigarettához is elolvashatjuk.
Persze olyan dolgokra is fény derül, amelyek néhányunknak mindig is ott motoszkáltak fejünkben. Tudtad például, hogy Anna valós személy volt és Kosztolányi még levelet is kapott a védőügyvédjétől? Pedig így van, s még a neve is Anna volt. Kosztolányi Édes Annája számomra mindig is túl életszagú volt, s be is vallja e kötetben, hogy a lány élt és azt tette, amit ő megírt. Vagyis a fikció és valóság párhuzamosan íródott, akkor is, ha erről csak később értesült.
Kosztolányi Dezső számomra mindig is hiperérzékenynek tűnt, aki átvette mások érzelmi világát. Anélkül, hogy tudta volna hogyan és miként, érezte a körülötte élők rezdüléseit, amit aztán papírra is vetett. Elég csak megnézni portréit, hogy lássuk: arcán gyermeki lelke átvilágít. Szemében „a szegény kis gyermek panaszai” tükröződnek „egy bús férfi” arcán, aki egyébként a látszattal ellentétben boldog volt, mert írhatott és azt csinálhatta, amit szeretett.
Kiderül az is róla, hogy a betegségek iránti érdeklődése kora gyermekkorára vezethető vissza, mert egy lexikonból tanult meg olvasni. Tehát a test betegségei és gyógyítási módjai ismertették meg vele a betűket, amik aztán egy különleges szemléletű felnőtt létbe vezették. Például úgy, hogy egyetemistaként átszökött az orvostanhallgatók kórbonctan órájára, s szeretett bátyja műtétét is végignézte. Az az ember, akiről mi azt tanultuk, hogy hipochonder volt, ilyen módjait kereste félelmei legyőzésének.
Folyamatosan tesztelte önmagát, igaz, magán is kísérletezett gyógymódokkal, hiszen amatőr gyógyász volt. Viszont neje gyomorbántalmai miatt kezdett nyers koszton élni, nem úri passzióból. Testének és lelkének úgy érezte jót tesz, s ez így is maradt élete utolsó 10 évében. Pedig előtte kedvenc étele a borjúpörkölt volt túrós csuszával…
Beszél arról is, hogy mennyire hálás azért, mert felesége Harmos Ilona lehetővé tette számára, hogy gyermekként éljen. Minden sikeres férfi mögött áll egy erős asszony-aki sokat tett érte és sokat el is nézett neki. Éppen ezért Ilona is megszólal, hogy a másik oldalt is ismerjük. Szövetségükből, egymás iránti szeretetükből is kapunk egy szeletet.
Nem életrajz a könyv sokkal inkább lélekrajz. Éppen ezért, mikor Kosztolányi saját életrajzát fogalmazza meg ekképpen ír: „Ha életrajzot írnék magamról, csak a kisgyermek életét írnám meg.”- de azzal a mi kíváncsiságunk nem lenne kielégítve. Még szerencse, hogy a könyv által megismerhetjük véleményét a szerelemről, házasságról, boldogságról. Jót derülhetünk, hogyan ugratták egymást Karinthyval, s milyennek is látta az utazókat Kosztolányi egy-egy útján.
Ritkán fordul velem elő, de most e kötetet kétszer egymás után olvastam el. Főként azért, mert a könyv számomra Kosztolányit új dimenzióba helyezi. Én ugyanis eddig úgy voltam vele, mint ahogy ő volt Shakespeare-rel: „A műveiből állítottam fel alakját.” Most azonban saját szavai által, az önmagáról és nézeteiről vallottak alapján, egy kicsit jobban megértettem azt az írót, aki „csupán” az irodalom szépségéért, ösztönből írt…
Kosztolányi Dezső Egy sír (az első verse)
Ó mennyi ábránd háborítja
e szép, e csöndes életet.
Tündérruhában jönnek, aztán
Ellengenek szívünk felett.
Egy szép mosoly, egy kézszorítás,
illatlehellő fák alatt…
És vége lesz a bús regének,
egy sír, mi abból megmarad.
1937. 12. 01. Esti Kurír
Forrás: Kosztolányi Dezső Mindent bevallhatok
Kommentek