Volt egyszer egy fiú, aki 10 éves korától önmagát tartotta el. Dolgozott kereskedőinasként, fonógépeket készített, majd egy posztógyár társigazgatója lett. Robert Owen pontosan tudta milyen fontos a tanulás és a pihenés, így munkásai munkaidejét az akkor szokásos 13-14 óráról, 10 és fél órára csökkentette. Óvodát, iskolát is nyitott, hogy amíg a szülők dolgoznak, addig a gyerekek jó helyen legyenek, és még tanulhassanak is. 1817-ben aztán benyújtotta javaslatát arra, hogy legyen mindenhol 8 órás a munkaidő. Megalapította az első szakszerveztet, de persze az út és a harc csak ekkor kezdődött.
Harminc éven keresztül sztrájkoltak és csaptak össze a tüntetők Nagy Britanniában, hogy 10 órát kelljen „csak” naponta dolgozniuk. Végül 1847-ben beleegyeztek ebbe a britek, mégis csak az 1870-es évekre jutottak oda, hogy mindenhol betartották a 10 órás munkanapot. Az 1830-as évektől a lengyelek is tüntetni kezdtek ugyanezért. Majd Ausztráliában is felzúdult a nép és Melbourne-ben a munkások elérték 1857-ben, hogy kevesebb munkaórát kelljen ledolgozniuk naponta.
Mire megalakult az I. Internacionálé és megtartotta első ülését 1866-ban már azt mondták, a munkaórák csökkentése az első lépés a munkásosztály felszabadításához. Ennek híre eljutott az Egyesült Államokba is, így a nép felzúdult és 1886 május 1-jén Chicagóban sztrájkolni kezdtek a munkások azért, hogy kevesebb munkaórát kelljen ledolgozniuk. Két napon át nőttön-nőtt a feszültség, s végül május 3-án a munkások a rendőrökkel összecsaptak. Az ökölharcot aztán lőfegyverrel oldották meg a rend őrei, aminek következtében négy ember meghalt.
Másnap újra tüntetést szerveztek a munkások ám a nagygyűlésbe anarchisták vegyültek, akik bombát dobtak a rendőrökre, így azok újra tüzet nyitottak, aminek következtében 18 ember életét vesztette. A történtek után az anarchisták közül nyolcat előállítottak, akikből négyet lelőttek, ami világ szerte óriási felháborodás váltott ki. A következő évben emléktüntetést szerveztek május 1-re, majd a II. Internacionálén megállapodtak az országok, hogy 1890 május 1-jén a munkásszervezetek a 8 órás munkaidőért és a nemzetközi szolidaritás érdekében utcára vonulnak. Magyarországon is ekkor tartottak első ízben tömeges felvonulást sok más országgal együtt.
1891-től II. Internacionálé második ülésén a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” tették e napot. Aztán a második világháború után és a Szovjetunióban fényes ünneppé tették május elsejét. Munkaszüneti nap lett, amelyet látványos felvonulásokkal ünnepeltek a szocialista országokban. Majd a 90-es évektől a dolgozók szolidaritási napjává változott, s majálisokat rendeznek e napon azóta is, míg máshol még mindig felvonulásokat tartanak a munkavállalói jogok érvényesítése érdekében.
