Van, mikor csak kis lépésekben haladhat előre az ember. Bármennyire is szeretne hatalmas ugrásokkal elérni álmai megvalósításáig, egyszerűen nem lehetséges. Azért, mert vannak gátló tényezők, amikre nem is gondolna elsőre. Ilyen az, mikor magát akadályozza az ember tudat alatt, mert nem tudja, hogyan élje meg a sikereit (a sikertelenséget már tudja kezelni) vagy mikor még nem ért meg arra, hogy sikeres legyen és megkaphassa azt, amire olyannyira vágyik.
Hiszem, hogy mindennek van érési időszaka. Nekünk, a lelkünknek és a képességeink kibontakoztatásának. Én, amióta az eszemet tudom, írok például. Más zenél, számítógépes programokat ír, oktat, fordít. Mindannyiinknak vannak kisebb nagyobb sikereik életünk során, abban, amit – amióta az eszünket tudjuk-, szeretettel végzünk. Valami, amit kisgyermekkorunk óta szenvedéllyel űzünk. Nekem ilyen az, hogy 25 éve töretlenül vetem papírra azt, amit érzek, ami érdekel. Ennek köszönhetően így már voltam és vagyok online magazin oszlopos tagja, írtam mesét, verset, novellát, megismertem hasonszőrű embereket, akikből a barátaim lettek és persze szereztem ellendrukkereket is, akik nem tartanak semmire.
Így alakult az életem, sosem volt kérdés, hogy írjak-e. Az, hogy jó vagyok-e benne, már sokkal inkább, de ez nem baj szerintem. Nem vagyok az a fajta, aki át tud gázolni mindenen és mindenkin ahhoz, hogy érvényesüljön. A kemény munkában és a kitartásban hiszek és abban, hogy mivel az írás nekem életre szóló szerelem, mert folyamatosan tanulhatok és fejlődhetek benne (persze a korlátaim és képességeim tükrében) ez elkísér mindenhová mindenkor. Éppen ezért nem érdekel a gyors meggazdagodás és a népszerűség. Igaz, introvertált is vagyok és egy nemrég napvilágot látott kutatási eredmény szerint- ezért többszörösen „hátrányos” helyzetű- így nem fogok tudni eléggé érvényesülni, mert nem tudok könyökölni… (és nem is akarok). De nem baj, mert a sikert mindenki másban méri.
Én például abban, hogy az olvasóktól kapok visszajelzéseket. Így nagyon örültem mikor például egy 16 éves kislány azzal keresett meg, hogy kedvet csináltam neki egy írónő munkásságához, vagy mikor egy idősebb hölgy keresett meg azzal, hogy van egy története számomra egy kevéssé ismert történelmi személyről, írjam meg. Nekem ez a siker. Éppen ezért mikor több ezren olvassák egy-egy írásom, kimondhatatlan jó energiákkal töltődöm fel, mert az olvasó és én is kapunk egymástól valamit. Én történeteket mesélek el, míg ők/ti jeleztétek és jelzitek, tudjátok és tudtátok-e szeretni azt, ahogy és amit és amiről írtam éppen.
Ezért és bírálatokért is hálás vagyok. Mindig van hova fejlődni, ezért azokból- bár elsőre bántanak – igyekszem építkezni is később. Nem állítom, hogy közelébe vagyok annak, hogy Buddha szoborként törökülésben viseljem mindig, de igyekszem mindenből tanulni és elfogadni a hibáim és kijavítani/tanulni belőlük.
Így történt, hogy nemrég alázatot kellett tanulnom például. Újra kellett kezdenem mindent szinte az alapoktól és ennek köszönhetően olyan területen is megpróbálkoztam az olvasóknak hála, amelyre korábban nem is gondoltam volna. Összeszedtem minden bátorságom és pályáztam két novellámmal egy kiadó felhívására és többedmagammal nyertem. Két novellám jelenik a szépirodalmi újdonságokban a 90. Könyvhétre, kerül katalógusba és a könyvesboltokba. Ez, nélkületek, az olvasók nélkül nem jöhetett volna össze. Mert bár sosem reklámoztam magam sehol, nem vagyok hatalmas táborral megáldva, mégis, akik vannak, kitartanak. Szóval köszönöm, hogy ezt a kis örömet most megoszthatom veletek.
Ez a titkom, amit veletek, nektek csendesen, leírva megosztok, mert elmondani nem fogom, csak néhány közeli barátomnak. Így kiáltom ki a világba, amit senkinek nem mondhatom el, ezért elmondom annak, aki elolvassa: június 14-én nekem, Lejka Zoé néven Hazalátogató és Tükörmonológ címmel jelennek meg novelláim a Szó-Kincs 2019 című szépirodalmi könyvben a Duna-korzón, (a Vigadó térnél), ami aztán a rá következő héttől országszerte elérhető lesz a Líra és a Libri könyvesboltokban.
