„ Anya mesélj nekem Harisnyás Pippiről.”- mondta neki kislánya. Astrid nem kérdezte honnan vette a nevet, inkább összeszedte minden gondolatát és a történetbe kezdett. A vörös hajú, szeplős vadóc és nevetlen lány meséje nagy sikert aratott. Lindgren néhány füzetet tele is írt a kitalált mesékkel, majd 1945-ben, harminchárom éves korában meg is jelent első könyve.
Astrid Anna Emilia Ericsson 1907 november 14-én született Vimmerby-ben, Svédországban.
Három testvérrel nőtt fel, vidéken. Pont olyan volt, mint kis hősnője Harisnyás Pippi. Öntörvényű, rakoncátlan, inkább fiús természetű. Olyan, aki mindent kipróbál és megcsinál, ami eszébe jut.
Apja rendkívül részletes történetekkel tudta gyermekeit esténként álomba ringatni. Szülei kapcsolata igazi szerelmi kapcsolat volt. Ezt később 1976-ban meg is írta Astrid. A kislány öt éves korától kezdve elolvasott mindent, ami keze ügyébe került. Nagyjából ugyanekkor döntötte el, hogy ha felnő író lesz.
17 évesen gyakornoknak is szegődött egy helyi újsághoz. A szerkesztő figyelmét felkeltette a lány nem csak tehetségével, hanem küllemével is, s hamarosan a nős férfi és a hajadon egymásba szerettek.
Astrid teherbe is esett. Mindössze 18 éves volt, a férfi nála kétszer idősebb, akinek már volt családja is. A Lindgren szülők rettenetesen féltek, mit fognak szólni a hajadon anyához a környéken. Így Astrid szedte a sátorfáját, s felköltözött a megbocsátóbb Stockholmba, hogy titkárnőnek tanuljon, s fiát egy koppenhágai családhoz adta.
Muszáj volt megtennie, mert sem szakmája, sem pénze nem volt, hogy el tudja tartani a gyermeket. Rettenetes bűntudattal küzdött, annak ellenére is, hogy miután elhelyezkedett a Motosmanenns Riksförbund nevű svéd autógyárba titkárnőként, már rendszeresen küldött pénzt fia nevelőinek, s ha tehette meg is látogatta őt.
Nem véletlen, hogy meséinek hősei vagy egyedül élnek vagy elhagyták őket a szüleik. S az sem, hogy mindig a gyermekek szemszögéből írt arról, mit élnek át ilyen helyzetekben.
A munkahelyén találkozott Sture Lindgrennel akihez 1931-ben ment hozzá feleségül. Végre magához vehette fiát, Larst, s nemsokára bővült is családjuk Karin nevű lányukkal. Astrid 1937-től otthon is maradt. Ekkor kezdett kisebb történeteket publikálni a helyi sajtóban.
1941-ben lánya, Karin tüdőgyulladást kapott. Mikor leült mellé az ágyra, az kérte tőle, hogy meséljen neki Harisnyás Pippiről. Az anya megtette, majd elkezdte füzetbe is lejegyezni a rakoncátlan kislány kalandjait. Karin tizedik születésnapjára kapta meg Harisnyás Pippi történetét könyv alakban.
1944-ben Astrid beadta egy pályázatra első könyvét a Britta kiönti szívét címmel. Ott mindjárt el is nyerte a második helyezést könyvével. A következő évben nyerte meg a díjat Harisnyás Pippi kéziratával. Egy kiadó kiadta a könyvet, s a gyermekkönyvek világában új fejezet indult 1945-ben.
Innentől kezdve Astrid ontotta magából a történeteket. Ekkor kezdődtek a betegségek és az anyagi problémák ugyanis családja körében. Terápiás jelleggel írta meg 40 könyvét, filmforgatókönyveket sőt szerelmes dalait is . Aztán 1951-ben elvesztette szeretett férjét, s onnantól kezdve már a csak a gyermekekért élt.
Soha nem költözött el abból a háromszobás lakásból, ahol fiát és lányát nevelte fel.
Pedig elkezdték fordítani könyveit. A világon, 40 nyelven és 100 országban jelentek meg Harisnyás Pippi kalandjai. Közben 1980-tól Astrid elkezdett harcolni a gyermekekért a politikában is, különösen a gyermekbántalmazások és a nukleáris fegyverkezés miatt szólalt fel többször.
Utolsó könyve 1981-ben jelent meg. Fia 1986-ban bekövetkező halála nagyon megviselte. Innentől kezdve unokáinak élt, s mikor a Nobel-béke díjat akarták neki adni, azt visszautasította. Úgy érezte egy gyermekkönyv írónak ez nem való jutalom. Viszont a német könyvszakma békedíját elfogadta.
Utolsó 20 évében is tevékenyen élt, hetven évesen még fára mászott unokáival. 2002-ben egy vírusos fertőzés következtében hunyt el 94 éves korában. Kérésére szülei sírja mellett nyugszik ő is Vimmerby-ben.
