Most hagyj magamra. Szeretnék elmerülni a csendben. Ne szakítsd fel erőszakkal még be sem hegedt sebeimet. Nem tudsz segíteni, bizonytalan vagy abban is, mit mondhatnál nekem.
Ne haragudj, de én most nem magyarázom meg magam, nincs erőm ehhez.
Nem ismersz igazán és ez mindkettőnk hibája. Te valaki olyat akarsz látni bennem, aki talán soha nem is voltam. Esetleg kamasz koromban, vagy egy másik életben. De mind felnövünk, sebeket szerzünk, amelyek megváltoztatnak, s megtanítanak, hogyan kezeljük sérelmeinket.
Biztos benned is sok minden átalakult már egy- egy nagyobb tapasztalat, veszteség hatására. Tudod, mikor átértékeled a saját és más emberek helyét életedben. Éppen ezért most arra kérlek, tegyél úgy, mintha én is meghaltam volna.
Hagyd, hogy belepusztuljak a veszteségbe, majd feltámadjak hamvaimból lassan.
Ha szükségem lesz rád, jelzem, de most ne kapaszkodj belém! Nem vagyok alkalmas arra, hogy a lelked ápoljam, mikor az enyém próbálja befogadni egy másik lélek mozaikjait. Engedd, hogy elbúcsúzzam attól, aki bennem él tovább most már. Engedd, hogy megéljem és megtanuljak valaki hiányával együtt élni. Messze vagy tőlem és én most nem akarok utánad nyúlni, menj a saját utadon egyedül. Azt gondolod, önző vagyok? – Ó dehogy! Csak arról van szó, hogy a harcainkat egyedül, mi magunk vívhatjuk meg…
Kommentek