Első menyasszonyát szerencsejátékon elvesztette, így kénytelen volt a hölgyet átengedni Babits Mihálynak. Feleségét szerette, mégsem tisztelte, hiszen 25 éven keresztül folytatott viszonyt annak egyik legjobb barátnőjével/pártfogoltjával. Bővelkedett futó románcokban is szép számmal.
Egész életében a teljességet kereste, de ezért legalább két nő életét tönkretette.
Egy őszinte pillanatában azt írta egy levelében magáról: „Én Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, erotikus és beteges és őrült és erkölcstelen disznó…” Vagyis, olykor őt is gyötörte a bűntudat, azért, mert a nőket nem tudta jól szeretni, s ezért kínlódást és fájdalmat okozott. Mégsem bírt ellenállni a csábításnak. Igaz, ha valaki olyan szenvedéllyel él, mint ő, az nem is képes vágyainak gátat szabni.
Az önmegtartóztatás nem volt az erőssége, de az írás igen. Gyönyörű verseket hagyott hátra, amiben a testi-lelki szerelem minden öröme és bánata átérezhető mindenki számára. Az biztos, Szabó Lőrinc értett a nők nyelvén, s ezért szerették (is) őt. Pedig bakfis korában inkább a piros lámpás házakat látogatta, nem az udvarlás módjait kutatta.
Persze aztán őt is utolérte az első nagy érzés. Még csak 19 éves volt mikor pártfogója, Babits Mihály irodájában találkozott egy ifjú költőnővel. Tanner Ilona (Török Sophie) a már híres-neves írót kereste, de csak Szabóval találkozott azon a napon, s kettejükben azonnal lángra gyúlt a szerelem. Két hónap után Lőrinc el is jegyezte a hölgyet, ám az aztán találkozott Babitscsal, aki szintén belé bolondult. Mikor ezt megtudta pártfogoltja, felajánlotta neki, hogy beszéljék meg a dolgot, mert érzése szerint a hölgy is gyengéd érzelmeket táplál ő iránta is. Végül úgy döntöttek pénzfeldobás által jutnak dűlőre. A szerencse Babits mellé állt, s elvette Tanner Ilonát. Igaz, Szabó Lőrinccel való barátsága megszakadt.
Persze az ifjú nem sokáig búslakodott, csatlakozott az Est-lapok szerkesztői gárdájához, s ott az irodalmi rovatvezető Mikes Lajos lányába, Klárába szeretett. 1921-ben el is vette nőül, s egy ideig élete rendes mederben haladt előre. Na, nem sokáig, mert Klárának volt egy kis barátnője, Vékesné, Korzáti Erzsébet, aki felkeltette Szabó figyelmét. Bár eleinte csak incselkedtek egymással, egy nap fellobbant mindkettőjükben a láng, ami ellen hiába küzdöttek.
Négy évig így is titkolni tudták kapcsolatuk házastársaik előtt. Ám mikor Erzsébet férjével elutazott Hollandiába, minden kiderült. Történt ugyanis, hogy Szabó írt egy verset a távolban lévő szerelmének, amit elolvasott neje is.
Köszöntem már titkon anyádnak
és apádnak, hogy drága tested
épp így formálták valaha,
s népemnek már és Budapestnek
megköszöntem, hogy így teremtett,
s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak,
s valahogy elhoztak nekem,
csak neked nem tudtam sosem
megköszönni szerelmedet.
(Részlet a Köszönöm, hogy szerettelek című versből)
Akkor Klára már persze tudta, hogy van valakije Lőrincnek, s még azt is vállalta volna, hogy szerelmi hármasban éljenek. Ám mikor kiderült ki lenne a harmadik fél, összeroppant, s öngyilkosságot kísérelt meg.
A botrány hatására persze Erzsébet férje is rájött mindenre, s különköltözött nejétől. Miután a költő neje, Klára még kétszer megpróbálkozott öngyilkossággal, Szabó és Erzsébet szakított egymással. Három év alatt, akár ki is kophatott volna szívükből a szerelem, de nem ez történt.
Testi-lelki kapcsolatuk köteléke olyan erős volt, hogy az élet újra egymás karjába lökte őket, s folytatódott viszonyuk.
25 éven át tartott e szenvedéllyel és kínlódásokkal tarkított keserédes együttlét, amibe Erzsébet végül mégis beleőrült. Nem bírta elfogadni, hogy szerelme nem lehet teljesen övé, s a bűntudat is gyötörte barátnője, férje és gyermeke miatt, akkor is, ha a háború alatt rengeteg zsidó gyermeket bújtatott. Lelke nem bírta tovább elviselni Lőrinc és az ő önzését, így magára nyitotta a gázcsapot és bevett luminált is. 1950-ben, mindössze 47 évesen meghalt, maga után hagyva a teljesen megtört Szabó Lőrincet.
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ,
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szivembe szived,
de percenkint ujra elvesztelek:
csillagokig nyílik szét s hallgatózom,
üldöződ, én, mégis, mint akit álom
húz le, sírodba, magamba csukódom.
( Szabó Lőrinc Mert sehol se vagy)
Az ő élete lett az ára a költő leggyönyörűbb verseskötetének A huszonhatodik évnek. Ekkor már nem titkolta tovább érzelmeit és a nőt, akit szeretett. Azt az árat is vállalta, hogy neje talán örökre magára hagyja, de az persze nem tette. Bár nem így akart győzni a vetélytársa felett, próbált Lőrinc mellett lenni, annak élete végéig. Igaz, nem lehetett könnyű látnia, ahogy a férje szíve beleszakad a bánatba egy másik nő elvesztése miatt.
Lőrinc még hét évet élt, s persze amíg egészsége engedte, még akadtak futó románcai. Ám a teljességet sem e két nő mellett, sem más mellett nem tapasztalta meg soha. Egy levelében azt írta: „Bárcsak egyesíteni lehetne valahogy kettőtöket életemben, akkor volnék igazán boldog.” Ez azonban sosem történt meg. Bár mindkét nő tudott a másikról, de az együttélés e nagyon modern műfaját még ők is elutasították, így Lőrinc nem lehetett sohasem felhőtlenül boldog…
