Simone munkássága óriási befolyással van a nők életére a mai napig. Akkor is, ha egyesek túl szélsőségesnek tartják, míg mások egyszerűen csak hipokritának. Az biztos, hogy szépirodalmi könyvei értéket képviselnek. Az egy jóházból származó úrilány emlékei gyermekkoráról szól, a Szelíd halál édesanyja elvesztéséről, míg a Mandarinokért – amit Illyés Gyula fordított magyarra- megkapta a francia irodalom jelentős érdemrendét, a Goncourt-díjat. Sőt, mostanában azt is pedzegetik, hogy Sartre néhány művét szinte átírta teljesen, csak a férfi neve alatt jelent meg végül.
Na de ki is volt, ő s hogy lett ilyen ellentmondásos személyiség?
„Az önismeret nem jelent garanciát a boldogságra, csak lehetővé teszi azt, de bátorságot ad, hogy harcolj érte.” – írta egy művében. Szigorú katolikus oktatásban részesült, apácának készült, de a kolostori iskolában látottak, hallottak elfordították a vallástól örökre. Így aztán az 1908. január 9-én született Simone de Beauvoir inkább filozófus, tanár, író és a feminizmus anyja lett.
Anyja egy gazdag bankáros lánya volt, míg apja jogtanácsos, aki szíve mélyén színész szeretett volna lenni. Egyikük vallásos buzgalomra nevelte őt, míg másikjuk sosem tette be lábát a templomba. Simone egy ideig kolostori iskolában tanult, de némi külső és belső egyházi tanokban tapasztalt ellentmondás után letért a katolikus útról. Olyannyira, hogy ateista lett.
Az arisztokrata lét utolsó pillanataiban született, így nem is viselte meg nagyon mikor a család tönkrement. Annyi pénzük maradt, hogy apja még éppen-éppen ki tudta fizetni gyermeke tandíját. Ezt ki is használta Simone, s filozófia szakra jelentkezett – apja ellenkezése ellenére-, ahol ő volt a kilencedik lány, aki formális oktatást kapott. Az egyetemen találkozott Jean-Paul Sartre-ral, aki mellett ő lett az évfolyam második legjobbja. Egyes források szerint csak azért nem lehetett az első, mert nő volt.
Sartre és Beauvoir
Akárhogy is történt, az tény, hogy egy vidéki iskolába kezdett tanítani, míg Sarte filozófia munkásságával lassan emelkedni kezdett. Meg is kérte Simone kezét, amit az kereken visszautasított, s inkább azt indítványozta, éljenek külön, szabad szerelemben. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindketten egymás tudtával létesíthettek testi és szerelmi kapcsolatokat másokkal. S mivel Beauvoir nyíltan biszexuális volt, előfordult, hogy szerelmi három- négy-ötszögekben is éltek. Sőt, amíg tanárnőként tevékenykedett, elcsábított néhány fiatal diáklányt is, akiket miután megunt, átpasszolt Sartre-nak. Persze ekkor még nem sokan figyeltek rájuk, csináltak, amit csak akartak.
A második világháború utánra ez azonban megváltozott, mert előbb egy közös tanulmányt adtak ki, majd Simone megírta a feministák „bibliáját” A második nemet. A 900 oldalas mű a mitológia alapoktól taglalja, miért badarság alacsonyabb rendűnek tartani a nőt, s eljut odáig, hogy nem szabad korlátozni a „második nem” személyes szabadságát azzal, hogy „csak” mint életadóra és háztartásbelire tekintenek.
A hangneme annyira meglepő és szokatlan volt, na meg egyes körökben felháborító, hogy az egyház el is ítélte művét. Ám a hatvanas évekre az éledező feminista mozgalmak betéve tudták minden sorát, s Simone-t pulpitusukra állították, hogy ne csak írásban, hanem a kimondott szó erejével és tettekkel is küzdjön minden nő egyenjogúságáért. Beauvoir büszkén vállalta e feladatot, miközben elindult a világba is hódítani Sartre-ral. Ugyanis az egyenjogúság és születésszabályozás mellett, lelkes pacifista is volt, s ezért megjárta a Szovjetuniót, Kubát, járt Fidel Castrónál, beszélt Che Guevarával.
Míg munkája és eszméi miatt összekötve maradt Sarte-ral, egy új szerelem is elérte, Nelson Algren amerikai író mellett. Kapcsolatukból született az Amerikai szerelem című könyve. Az akkor még egy napig tartó repülőút, a luxusnak számító tengerentúli telefonhívások ellenére kapcsolatuk öt éven át tartott. S a nemrég napvilágra került levelezésükből az is kiderül, a férfiért a klasszikus már-már alárendelt nő hangján szólal meg Simone szerelméhez írt leveleiben.
Persze „az irodalom és a valóság kapcsolata bizonytalan”, s ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy esze ágában sem volt ekkor sem elhagyni Sartre-t. Sőt, nemsokára örökbe fogadtak egy lányt, aki iránt erős fizikai vonzalmat érzett később. Mindez azonban háttérbe szorult, mikor Sartre beteg lett, s ő ápolta 1980-ban bekövetkező haláláig. Ám utána mély depresszióba zuhant, többet volt alkoholos befolyás alatt, mint józan, s majdnem napra pontosan hat évvel később követte élete szerelmét a sírba.
Kommentek