A csend költője- Pilinszky János

Az 1921. november 27-én született költő jó példa arra, mekkora hatással van egy emberre az, hogy milyen környezetben nő fel. Ő ugyanis Piarista gimnáziumban tanult, nagynénje a szervita rend főnöknője volt, így nem is csoda, hogy a vallásos költészet egyik legjelesebb írója lett.

Bár Pilinszky János önmagát nem tartotta katolikus költőnek, az biztos, hogy apácák és prostituáltak között nőtt fel. S ez –részben- megmagyarázza azt is, hogy költeményei között miért találunk olyan sokat a bűn és bűnhődés témakörében.

Nővérével, Erikával szoros kapcsolatot ápolt olyannyira, hogy neki mutatta meg első verseit. S bár először a jogi pályára indult, testvére egyáltalán nem volt meglepődve, mikor a bölcsészkarra nyergelt át végül. János tanult művészettörténetet, olaszt és magyart az egyetemen. S közben a Vigilia, a Napkelet és az Élet című lapok is elkezdték leadni verseit.

18 évesen

Tanulmányait nem fejezte be, mert behívott kapott. A második világháború derekán Németországba küldték, Harbachba, ahol csak szemlélője volt a harcoknak, s az elpusztult városoknak. Járt koncentrációs táborban is, s az ott látott kupacba rakott halottak teljesen kifordították önmagából.

Felmerült benne a kérdés, hogy élhet ő, ha mások életükkel fizettek a szörnyű háborúban?

Mire hazatért eljutott egészen odáig, hogy felelősnek és bűnösnek érezte magát azért, mert ő élhet, mások halála árán. Ezt ki kellett adnia magából, így írni kezdett újra.  Előbb a Válasz, majd az Újhold hasábjain kapott helyet. Talán ekkor kezdett el inni és gyógyszereket is szedni, s ekkor lett láncdohányos. Tudat alatt pusztítani kezdte magát a tapasztaltak hatására.

Akárhogy is történt, az biztos, hogy még mindig csak 26 éves volt, mikor megjelent első verseskötete a Trapéz és korlát, amiért Baumgarten-díjat is kapott. Aztán más idők jöttek, s egy időre az aktuális hatalom elhallgatta.

1955-ben a szerelem is rátalált, elvette Márkus Anna festőművészt. Ám a forradalom után elváltak útjaik, Anna emigrált, míg Pilinszky maradt és fordításokból próbált megélni. Verses meséket is írt, amelyeket 1957-ben publikálhatott. A hatvanas évektől újra dolgozhatott a Magvető kiadónál és az Új Ember nevű katolikus lapnál.

Közben utazgatni kezdett, s a külföldi irodalmárok is felfigyeltek rá. Párizsban töltött ideje alatt találkozott Pierre Emmanuellel, aki franciára fordította műveit. Amerikába is eljutott, majd visszakanyarodott Londonba. Ott Ted Hughes fordította műveit angolra.

A hetvenes évektől már hazánkban is elismerték. 1971-ben megkapta a József Attila-díjat is. Megalkotta harmadik verses kötetét, majd mikor nővére öngyilkos lett, elnémult. Még a hatvanas évek végén találkozott a német vallástörténésszel Jutta Scherrerrel. A hölgy dogmatikus elvei, s Pilinszky szenvedés iránti érzékenysége különösen viharos kapcsolatot eredményezett közöttük.

Csak sok év után tudtak elszakadni egymástól. Akkor, amikor a költő újra olvasókörútra ment külföldre. Ekkor találkozott Ingrid Ficheux-vel, akibe egyből beleszeretett. Ekkoriban kapta meg a Kossuth-díjat. Ingrid hozzáment, s azt tervezték, hol Franciaországban, hol Magyarországon fognak élni.

Övék lehetett volna a világ, de egy hónappal az esküvőjük után Pilinszky János 60 évesen szívrohamot kapott, s távozott az élők sorából.

2004-ben Leidenben, Hollandiában felkerült egy ház falára magyarul A mélypont ünnepélye című költeménye, a világirodalom gyöngyszemeit ápoló projekt keretében.  

A mélypont ünnepélye