1.0Minden, ami a felszín alatt rejtőzikhttps://mystique.cafeblog.huBoseekahttps://mystique.cafeblog.hu/author/boseeka/<p> </p> <p><a href="https://mystique.cafeblog.hu/files/2012/12/barat.jpg"><img class="size-medium wp-image-5605346 alignleft" src="https://mystique.cafeblog.hu/files/2012/12/barat-300x184.jpg" alt="barat" width="300" height="184" /></a>Furcsa érzés mikor a barátok elkezdenek szétszéledni. Felnőtté válunk, családot alapítunk, más városba vagy országba költözünk és minden megváltozik. Az internet lehetőséget ad ugyan a napi kommunikációra, de valahogy mégsem az igazi. Valami végérvényesen elveszik.</p> <p>Mert hiszen mindannyian éljük az életünk. Dolgozunk, gyermeket nevelünk, párkapcsolatban élünk és menthetetlenül beleveszünk a mindennapi mókuskerékbe. Röpke üzeneteket küldünk egymásnak vagy a közösségi hálókról értesülünk barátunk boldogságáról, bánatáról és az intimitás a kávéházi hangulat már csak ködös emlékképként él bennünk. Nehéz fenntartani a barátságokat! De hiszem, hogy lehetséges, ha áldozunk rá kellő energiát és időt! Nem óriási erőfeszítésekre gondolok, inkább csak amolyan hétköznapi dolgokra. Például a közösségi háló helyett egy rövid telefon megereszthető néhanap. A kamerás beszélgetések is többet érnek a semminél, főként, ha más országban vagy városban élünk. Jó persze, tudom, nem ugyanaz. De akkor is egy megoldás lehet! Persze ez is csak akkor lehetséges, ha áldozunk a másikra egy kevéske időt.</p> <p>Olykor mindezek ellenére is előfordul, hogy tizenéves barátságok egyszerre csak megszakadnak. Az ok pedig sokszor csak annyi, hogy nem tudnak/akarnak egymásra időt szánni az emberek. Mert rohanva élünk és azt hisszük a barátság nem az a fajta kapcsolat, ami erőfeszítéseket igényel. Pedig dehogynem! Nincs olyan kapcsolat, ami nem igényel energiát! Minden csak a hozzáállásunkon múlik! Persze igen, van úgy, hogy egy kapcsolat már nem épül, nem ad semmit és nincs is mit mondani már a másiknak. Nincs harag, nincs bosszú, egész egyszerűen csak így alakul. Szépen lassan elszakadnak a barátság fonalai és megszűnik az egész kapcsolat. Ez, pedig ha felkészületlenül éri az embert, nagyon mellbe vághat. Ezért nem árt olykor önmagunkban nézni és megkérdezni: „Mennyire volt ez az én saram?"</p> <p>Aztán persze olyan is van, amiért foggal, körömmel harcol az ember. Költözéskor, családalapításnál fogadkozunk, hogy minden héten beszélünk! Ez így is megy egy darabig, majd olykor-olykor közbejön valami és a heti beszélgetésekből kéthetes lesz, majd a havi beszélgetések is elmaradnak végül. Egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy egy baráttal kevesebbek lettünk. S bizony ezek azok a barátságok, amik nagyon tudnak fájni. Mert valahol a szívünk mélyén arra számítottunk, hogy ez velünk nem történik meg. Gyerekként indultunk el együtt az úton és együtt nőttünk fel. Ám a felnőtt lét küszöbén útjaink végérvényesen elváltak egymástól. Mikor otthon járunk, felkeressük őket és megiszunk valamit, jót merengünk a múlton és a jövőről már nem beszélünk. Megtesszük, amit lehet, de olykor az is kevés! Vannak barátságok, amiket csak a jelen működtethet, az akkor és most, mely amint szétválnak útjaink már nem feleleveníthető.</p> <p>Persze vannak olyan barátságok, amik túlélnek mindent. Költözés, családalapítás ellenére a kapcsolat virágzik. Kéthetente levelet váltunk, havonta egyszer beszélünk interneten vagy telefonon és minden egyes találkozás olyan, mintha valójában sohasem váltunk volna el. Beszélünk a jelenről, beszélünk a jövőről és egy-két pohár ital után olykor a múlt is szóba kerül. Az ilyen barátság nagy kincs! Jó érzés benne lenni! Benne van a szeretet, az összetartás és az egymás iránti bizalom is! Kellenek építő kövek! Kell, hogy legyen támaszunk! Kell, hogy mi is támaszt nyújtsunk, mert így tudjuk mennyit is ér az életünk.</p> <p>Mert igen, a legtöbben szétszéledünk! A mai világban kevés az az ember, aki ott marad, ahonnan indult. S mert karrierre vágyunk, élhető közeget akarunk utódainknak teremteni, meghozzuk azt a döntést, ami mindig lemondással jár! Búcsút veszünk a számunkra fontos személyektől. Ha szerencsénk van, többedmagunkkal indulunk el új irányba, de olykor egyedül kell haladnunk a saját utunkon. Lesznek új ismerőseink, aztán később új barátaink, de a régieket soha, senki sem helyettesítheti. S ilyenkor két választásunk van. Vagy tesszük a dolgunk és éljük, a szürke hétköznapokat és úgy teszünk, mintha elegendő lenne, új ismerőseinkkel kötött felszínes kapcsolatunk vagy igenis fordítunk azokra időt, akiket hátrahagytunk. Nem mindegy, hogy van-e valaki, akit önzetlenül szeretünk (hatalmi harcok nélkül) vagy csak önmagunkban élünk és egyedül küzdünk. Ezért és még sok minden másért, szánjunk Időt a számunkra fontos barátokra!</p>rich