1.0Minden, ami a felszín alatt rejtőzikhttps://mystique.cafeblog.huBoseekahttps://mystique.cafeblog.hu/author/boseeka/<p><a href="https://mystique.cafeblog.hu/files/2020/02/photo-1505686994434-e3cc5abf1330.jpg"><img class=" wp-image-5609472 aligncenter" src="https://mystique.cafeblog.hu/files/2020/02/photo-1505686994434-e3cc5abf1330-600x399.jpg" alt="" width="498" height="331" /></a></p> <p>Mikor eldöntöttem, hogy kukoricát pattogtatok, még nem járt a fejemben semmi. Bár előre éreztem illatát, de csak a tálban szétterülő apró fehér kukorica felhőcskék juttatták eszembe. <strong>Egy ráncos, illatos kéz jelent meg előttem, majd az arc kontúrjai élesedtek ki, végül meghallottam a hangját</strong>: „Kislányom, ha találsz valahol, hozz nekem pattogatott kukoricát.” - Rajongott ezért az egyszerű étekért, legalább annyira, mint a Jonatán almáért. </p> <p>Úgy habzsoltam be a tévé előtt az egész tálat, hogy nem bírtam ránézni. <strong>Az ízét se akartam érezni, könnyeket gyűrtem le vele a torkomban, amik egyre csak igyekeztek belőlem előtörni.</strong> El akartam tüntetni a nyomát, nem akartam emlékezni. Lassan fél éve, hogy elment, a nehezén, érzésem szerint már túl voltam, de egy tál pattogatott kukorica újra szembeállított magammal, s a végső elengedésre akart rávenni.</p> <p>Egyre feszültebben igyekeztem nézni a filmet, csak arra akartam koncentrálni, de az elmém aljáról előbukkant egy kép, amin ő ül a tévé előtt, szeme felragyog, ahogy belemarkol a popcornba. <strong>A képernyőn már közös életünk története pergett, nem tudtam mikor váltottam át a lelki csatornára.</strong></p> <p>Egy ideje halványodott bennem az élő képe, csak érzésfoszlányok kavarogtak bennem, de a pattogatott kukorica előhívta alakját és valósággá tette a múltat. <strong>Harag és fájdalom keveréke járta át lényem, mert hirtelen bevillant, hogy úgy hozzátapadt alakja álmaimhoz, mint az ujjlenyomat a tükörhöz</strong>: „Nem vagyok az anyád, van neked igazi, csak elhagyott.”- mondta egyre bele az arcomba minden éjjel.</p> <p>Akkor már két hete álomkórosan éltem, nem tudtam miért zaklatott a lelkem. De az a tál pattogatott kukorica, lassan előcsalta őt, az álmaimat és a fájdalmat is belőlem. <strong>Hetek óta gyötört már a tudattalanom azzal, hogy vegyem észre a két hónapos csend a lelkemben, csak a vihar előtti.</strong> Még dolgom van, hiszen, akkor, amikor elment, rögtön újraindukálta bennem az anyját vesztő gyermek fájdalmát, amit sosem dolgoztam fel…</p>richhttps://mystique.cafeblog.hu/files/2020/02/photo-1505686994434-e3cc5abf1330-150x150.jpg150150