Miért önállótlanok a fiatal felnőttek?

Egyre nehezebben kezdenek a fiatal felnőttek önálló életet. Ennek köszönhetően pedig kitolódott a szülői ház elhagyásának, a gyermekvállalásnak és a házasságkötésnek az időpontja is. Részben e jelenség oka magyarázható az anyagi biztonság hiányával. Elvégre, ha őszintén belegondolunk, ma hiába dolgozik egy felnőtt látástól-vakulásig örül, ha megtud élni fizetéséből, nemhogy még félre is tudjon belőle rakni…

Persze ez csak részigazság, mert nem csak az anyagiak tehetők azért felelőssé, hogy egyre később akarnak a fiatal felnőttek önálló életet és érett döntéseket hozni. Valahol, valami biztosan kicsúszott a normális mederből, mert nem egy-egy kósza történetet hallunk arról, hogy 30 és 40 év közötti emberek, még a szüleiknél laknak, hanem több tucatot.

Nem lett elengedve kezük, nem voltak rászorulva arra, hogy maguk boldoguljanak soha. Na meg, ha anya és apa biztosítja a fejük fölé a tetőt, az ételt és a tiszta ruhát, miért is akarnának elköltözni otthonról és önálló életet kezdeni?

Furcsa, de némely fiatal felnőtt nőt és férfit, szinte a szülőnek kell kilökni a családi fészekből. Hiába van párkapcsolatuk és állásuk, az sem elég motiváló erő, hogy önálló és közös életet kezdjenek szívük választottjával, vagy anélkül. Évek óta tartó párkapcsolatokban is bizonytalanok, ráadásul nem tudnak a pénzzel se bánni. – Lehet, hogy lenne még nála is jobb, Lehet, hogy még mást kellene tanulnom…- ilyen gondolatok is megfordulnak ilyenkor fejükben.

Olykor persze a szülő nyújtotta otthont sincs szívük otthagyni. Szeretik, hogy van egy hely, ahol ők a gyermekek mindig és minden körülmények közt, függetlenül attól, hogy elmúltak már 30 évesek és közel a 40 is.

A pénzüket elherdálják, elvégre, ha elfogy, akkor is ott van anyu és apu, hogy még pumpolják őket. Azok pedig adnak nekik, mert eléggé életképtelennek tűnik a fiatal felnőtt, s mert valahol bűntudatuk is van azért, mert ilyen önállótlanná nevelték csemetéjük.

Ha pedig egy fiatal felnőttet úgy kezelnek, mint egy kamaszt, akkor annál nem is jöhet szóba a házasságkötés. Hogyan menjen férjhez vagy vegyen el így bárkit is, ha még mindig kisgyermeket játszik? Olykor persze érzi, hogy nem jó ez így, de túl régóta játssza már a szerepét. Tudjuk rég, hogy vannak emberek, akiknek sosem nő be a fejük lágya, mégis mertek házasságra lépni és családot alapítani, nem úgy ez a generáció…

Most ez nincs így, mert túl sok hal van a tengerben, s akár élhetnek az emberek 10 éve is jó párkapcsolatban, akkor sem jutnak el az eljegyzésig. Vannak ugyan, akik összeköltöztek már, s jó néhány éve „igazi” felnőttként élnek, mégsem bírják rászánni magukat a gyerekvállalásra. Persze akadnak olyanok, akiknek rossz volt a gyermekkoruk, s félnek, hogy ugyanolyan hibákat követnének el, mint a szüleik. De –és ők vannak, többségben- sokan csak nem mernek egy apró élőlény gondoskodásába belekezdeni, mert egy kis hang azt suttogja, még nem állnak rá készen…. (S ha így érzik, lehet, hogy jobb is, ha nem vágnak bele.)

A fiatal felnőttek egy része rendkívüli módon bizonytalan ma. Valahogy nem olyan bátrak és önállóak, mint elődeik, s ennek oka van. A pasik egész életükben számítógépes játékokkal és távirányítós autókkal játszanak, miközben a lányok, csak a külsejükkel és karrierjükkel foglalkoznak. Ez persze durva túlzás, de valahogy valami nagyon rossz irányba halad, mert nem is igyekeznek felnőtté válni.

Igaz, egymással sem törődnek, kommunikációjuk korlátozott és nincsenek nagyon terveik sem. Ők azok, akik nem tudják, mihez kezdjenek az életükkel, miközben a másik réteg, meg külföldre megy, hogy élhető életet teremtsen magának, messze a családjuktól és a barátaiktól…

Két szélsőséges rétege van a mai fiatal felnőtteknek. Az egyik mindenáron gyermek akar maradni, míg a másik azért küzd, hogy önálló és igazi felnőtt legyen belőle…