A Mature Movement avagy az érett hölgyek mozgalma 2008-ban kelt életre. Egy blog által, aminek célja, hogy egyaránt bátorítson fiatalt és érettebbet arra, hogy vállalja önmagát, függetlenül attól, hogy hány éves. Igaz, csak és kizárólag 65 év feletti nőkkel van készítve divatfotó. Ezzel is jogot követelve a nőknek ahhoz, hogy végre el legyen ismerve, hogy a szépség és a stílus nem korhoz kötött. Maga az oldal egyébként kifejezetten a személyes stílust helyezi előtérbe. Nem az aktuális trendeket élteti, hanem az egyén saját divatról alkotott elképzelését.
Ezen kívül persze egy olyan világ ellen is szándékoznak tiltakozni, ahol a divat csak a 17 éveseknek szól. Ezért addig is elmerészkednek, hogy kifejezetten fiataloknak készített ruhákban (is) pózolnak a hölgyek a képeken. Az igazán nagy dobást ez hozta el számukra. Főként, mert nem tüntetik el pigment foltjaikat, testük megereszkedésének nyomait képeikről, hanem inkább példát mutatva vállalják teljes valójukat, ezzel bizonyítván, hogy igenis minden korosztálynak joga van szépnek, csinosnak és ápoltnak éreznie magát a bőrében.
A dolog néhány év után sokkolta is a divatvilágot. Olyannyira, hogy nem volt mit tenniük, be kellett „hódolniuk” a legújabb irányzatnak.
Ezt a hullámot meglovagolván hozott össze a Dolce&Gabbana divatház a 2012-es kampány fotóival különböző generációkat. A fiatal nőket és férfiakat, a nagymamákkal, nagypapákkal. Az olasz hagyományokhoz méltóan, a családi kötelékeket kívánták hangsúlyozni, amit aztán egészen a mai napig hoznak is újabb kampányaikban. Mondhatni megtalálták a receptet ahhoz, hogyan lehet ízlésesen tálalni a fiatalság és az érettebb generáció kontrasztját. Olyan jól sikerült ez, hogy további divatházakat is arra sarkalltak, hogy foglalkozzanak e témával.
Közülük kiemelkedő a Céline ház, aki legutóbb Joan Didion (81 éves) írónőt választotta fotóihoz, és a Sint Laurent ház, aki Joni Mitchell (74 éves) énekesnőt választotta, hogy képviselje az idősebb generációt. Mindenki közül a legtovább azért Gautier „merészkedett”. Hiszen ő már évek óta előszeretettel alkalmaz érett korú modelleket kifutóin. Talán eljutunk nemsokára oda is, hogy az öregedés nem számít többé tabunak, s a sztárok/modellek is, büszkén vállalják, önvalójukat.
Mi több, egyszer majd az is alapmondattá válik, amit Meryl Streep mondott egy interjúja során: „Lázadok az öregedéstől való irreális félelem ellen.” S ez nem üres szócséplésként hat majd, hanem valódi életfilozófiának. Az biztos, hogy az érett hölgyek mozgalmától sokat tanulhatunk. Például azt, hogy milyen sokat jelent az, ha aktívak maradunk idősebb korunkra is. Na persze nem feltétlen úgy, hogy maratonit futunk. Ám mozogni igenis fontos és lehet is bizonyos élettani körülményeket figyelembe véve bármilyen korban.
Persze az érettebb generáció női szupermodelljei elismerik, mint Daphne Selfe (87 éves) aki a mai napig dolgozó legidősebb szupermodell és Carmen Dell’Orefice (84 éves) szintén még mindig aktív modell, hogy a divatvilágban ma még követelmény vékonynak és fiatalosnak lenni, amihez ők plasztikai beavatkozásokat is vállaltak. Sőt, utóbbi azt mondta saját magáról, hogy ő bizony egy járkáló szilikon bábú.
Hozzájuk képest sokkal hitelesebb az érett hölgyek képviselői között a már említett Joan Didion író, aki a Céline kampányarca volt 2015-ben. Hiszen ő nem csupán, hogy megtestesítette az „átlag nő” kategóriát, de érett hölgyként úgy virult e számára teljesen új szerepkörben, ahogy Kim Kardashian sohasem fog.
Teljesen más kategória hozzá képest Iris Apfel (94 éves üzletasszony, divat ikon), aki olyan annyira divatbolonddá vált, hogy félhomályban él a lakásában, hogy a textileknek és ékszereknek ne essen bajuk. Ő rendszerint rendkívül élénk színű ruhákban és rengeteg kiegészítővel a nyakában mutatkozik. Nem mellékesen, ő az is, aki időről-időre ihlettel szolgál az érett hölgyeket felvonultató oldalon.
Minden jel arra mutat, hogy a fiatalság mítosza kezd megkopni. Nemrég láthattuk Claudia Schiffert (45 éves) és Cindy Crawfordot (50 éves) is egy-egy kampányban, s persze Monica Belluccit (51 éves). Igaz, ők még a középkorosztály tagjai. Ettől függetlenül, ők is ennek a mozgalomnak a nyertesei, hiszen alkalmazzák őket újra. Talán, persze csak talán, eljutunk odáig egyszer, hogy 45, 50, sőt 65 év felett sem lesznek süllyesztőbe pakolva a nők. Sokkal inkább úgy kezelve, mint a kortalan szépség és báj képviselőit.
A mozgalom egyébként naponta kap leveleket fiatalabb és érettebb nőktől, akik mind arról írnak, hogy megszűntek félni az öregedéstől, tehát valami tényleg elindult. Egyre hangosabban kimondható, hogy ez az évtized az érett hölgyek forradalma. Akik legalább annyira vonzóak és stílusosak, mint fiatalabb társaik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: