Életem egyik legmeghatározóbb verse a Tiszta szívvel című költemény. Emlékszem, mekkora átéléssel szavaltam el a tanáromnak 13 évesen. Szüleim elváltak, egyikőjük se tudott velem foglalkozni, így nem is csoda, hogy annyira megérintett. Hiszen József Attila költészete és hányatatott életének hatására egészen más színben láttam a világot.
Sokunk kedvenc költőjének élete nem volt leányálom. Épphogy megtanult járni és beszélni apja elhagyta őt és testvéreit. Öt éves volt, mikor nővérével egy másik családhoz kellett költözniük, mert édesanyjuk nem tudta őket eltartani. Később újra együtt éltek anyjukkal, de hogy legyen mit enniük, olykor tolvajnak kellett állniuk.
A csapások nem akartak elfogyni, elvesztették anyjuk, aki alulmaradt a méhrnyakrákkal folytatott küzdelemben. Attila instabil lelkiállapotában, az egyetlen kapcsolódási pontjával, nővérével mikor összeveszett, lúgkövet akart inni. Szerencsére „csak” keményítőt ivott, s nem lett nagyobb baja. Aztán testvére magához vette, mikor férjhez ment Makai Ödön ügyvédhez és a férj a makói gimnáziumba irányította.
Ennek hála 17 éves korában megjelent első verseskötete a Szépség koldusa, amelyhez az előszót Juhász Gyula írta. Később erről azt vallotta a Curriculum Vitaeban: „Csodagyereknek hittek, pedig csak árva voltam.”
E mondata hűen tükrözi, hogy lelki megpróbáltatásait úgy igyekezett feldolgozni, hogy mindent kiírt magából. Ez olyan jól sikerült neki, hogy1923-ban már a Nyugat is leközölte verseit. Aztán megjelent a Lázadó Krisztus című verse, ami miatt perbe fogták istengyalázásért. Nem tudtak rábizonyítani semmi bűnös dolgot, így elejtették a vádakat.
1924-ben beiratkozott a Szegedi Tudományegyetem magyar-francia-filozófia szakára. Ám mikor megírta a Tiszta szívvel című versét, nihilistának vélték őt, s ezért eltanácsolták onnan. Bécsben folytatta tanulmányait, majd 1926-tól a párizsi Sorbonne Egyetem hallgatója lett, ahol először találkozott a kommunizmus eszméivel. Mikor egy év múlva hazatért, továbbtanult az ELTE bölcsészkarán és barátságot kötött Illyés Gyulával.
Pártfogásba vette Ignotus Hugó is, aki újraértelmezte a Tiszta szívvel mondanivalóját. Aztán 1928-ban megtalálta a boldogságot is Vágó Márta személyében. A lány hatására filozófiai elképzelései jelentősen megváltoztak. Már az esküvőt tervezték, mikor Mártát jómódú szülei Angliába küldték egy kis időre. Az úton átgondolta a lány kapcsolatukat, s belátta, Attila sohasem fog hivatalban dolgozni, hiszen ő mindig is úgy képzelte a költészetéből fog megélni.
Miután szétváltak útjaik, Attila csatlakozott az illegális kommunista párthoz. Itt ismerkedett meg Szántó Judittal, akivel 6 évig élt élettársi kapcsolatban. 1933-ben szerelmes lett Marton Márta művészettörténészbe, aki nem viszonozta érzéseit, viszont e szerelem nyomán született meg az Óda című költeménye. Szántó Judit mikor megtudta Attila szíve másért dobog öngyilkosságot kísérelt meg, majd eltávolodtak egymástól.
Amikor írt egy kegyetlen kritikát Babits kötetéről, a Nyugat nem közölte tovább írásait. A kommunista párttal is gondjai akadtak, 1931-ben szociálfasisztának bélyegezték, majd 1934-ben kizárták soraik közül, mikor megjelent a Külvárosi éj című kötete. 1935-től Attila neurológiai kezelésre szorult, így került Gyömrői Edit pszichológus rendelőjébe. Az orvosa iránt is viszonzatlan érzéseket táplált, amely aztán gyorsította lelki széthullását. Némi vigaszt az adott számára, hogy 1936-ban kibékült Ignotus Hugóval, s társszerkesztője lett a Szép Szó című folyóiratnak.
Ekkor jelent meg a Nagyon fáj című kötete, amely akkor visszhang nélkül maradt. Majd megismerte Kozmutza Flórát, s megszülettek a Flóra-ciklus versei. Ebben az évben mégis idegösszeomlást kapott, s három hónapra szanatóriumba került.
Néhány hét után átkerült kezelőorvosának testvére panziójába, Balatonszárszóra ahol befejezte utolsó versét, az, Íme, hát megleltem hazámat… A környezetváltozás sem segített egyre súlyosabbá váló depresszióján. Hiába támogatták barátai és szerelme, valami mardosta a lelkét, amivel nem bírt együtt élni.
1937 december 3-án sétálni indult. Egy tehervonat elgázolta, hogy ő feküdt-e a sínekre vagy baleset történt, máig vita tárgyát képezi…
Talán eltűnök hirtelen…
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
- nov.
Kommentek